A kínai deviza dollárhoz való kötése fontos forrása volt a stabilitásnak - mondta ma a Nobel-díjas professzor Hong Kongban. Barack Obama ugyan üdvözölte a kínai jegybank bejelentését, de Mundell szerint "ő nem közgazdász" - írja a Bloomberg.

Kína a hétvégén "rugalmasabbá" tette a jüan árfolyamát, ám a döntés továbbra sem jelent szabad lebegésű árfolyamrendszert: csak a dollárral való százszázalékos együttmozgás szűnt meg, a későbbiekben Kína egy olyan valutakosárhoz fogja kötni a devizát, melyben kisebb lesz a zöldhasú súlya. A kínai jegybank indoklása szerint a döntés segíti a gazdaság átstrukturálását, lenyomja az inflációt, csökkenti a buborékok kialakulásának esélyét és redukálja a kereskedelemi egyensúlytalanságokat.

A kínai fizetőeszköz erősödni tudott hétfőn: 6,803 jüant kértek el egy dollárért a pénteki 6,827-es kurzushoz képest.



Kína 2005 elején elengedte a deviza árfolyamát, ami közel 20 százalékkal erősödött ennek hatására. Két éve viszont - a kínai termelők érdekében -visszaállította a fix árfolyamrendszert. A kormányzat minden egyes kereskedési nap előtt bejelentette az aktuális árfolyamot és minden eszközt bevetett a nap során a stabilitás érdekében.

Mundell szerint a jüan dollárhoz való kötése megerősítette az ázsiai nemzetek kereskedelmi pozícióit, mivel összekötötte a két legfontosabb felvevő nemzetet és az exportőr országok monetáris politikája számára horgonyként szolgált. Véleménye szerint a döntés politikai természetű.

A jüan az elmúlt 18 hónap alatt ma erősödött a legtöbbet a dollárral szemben: 0,14 százalékkal értékelődött fel a kínai deviza. Mundell, akit az euró intellektuális atyjának hívnak, korábban javasolta azt, hogy a közös európai fizetőeszközt kössék a dollárhoz, mivel így kiküszöbölhetők lennének a pénzügyi válságból fakadó árfolyam ugrások.