Nem volt könnyű időszaka a Fidesz-KDNP pártszövetségnek az elmúlt időszakban az EU-s politikai terepen: Szájer József botránya és Deutsch Tamás EP-képviselő sértő kijelentései is csak olaj voltak a tűzre a költségvetési vita miatt amúgy is feszült légkörben. A kormány még novemberben vétózta meg a jogállamisági mechanizmushoz kötött új hétéves büdzsét és helyreállítási alapot, ami vitát robbantott ki az Európai Néppárton belül is, ha már több ezer milliárd euró elosztásáról van szó.

A vita egy pontján Manfred Weber, a néppárt EP-s frakcióvezetője is bekapcsolódott a vitába, amikor a költségvetési vétó bejelentése után azt üzente Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy, "Ha azt állítod, hogy az igazságszolgáltatás független és a média szabad, akkor nincs semmi félnivalód. Kérlek, add a beleegyezésedet a megállapodásokhoz." Ezt nem hagyta szó nélkül Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, aki azt mondta, hogy ezt a Gestapo és az ÁVO mondták a embereknek a két diktatúrában. Othmar Karas, osztrák EP-képviselő emiatt kezdeményezte a magyar politikus kizáratását az Európai Néppártból, amelyhez már közel 40 támogató is csatlakozott. Azóta többen is követelték, hogy vonja vissza kijelentését Deutsch Tamás.

Végül ennek engedett pénteke: a 24.hu beszámolója szerint fideszes képviselő körlevelet küldött az Európai Néppárt frakciótagjainak, hogy megmagyarázza, miért hasonlította Manfred Weber frakcióvezető korábbi megszólalását a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez.

Úgy fogalmaztam, hogy "természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt". Minap folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával meggyőződtem róla, hogy frakcióvezető úr a bocsánatkérést tudomásul vette.

- közölte a lépéséről a politikus.

Mint állítja, a néppárti frakcióban a bocsánatkérése után kezdték követelni, hogy kérjen bocsánatot. Weber egyébként azóta is képviseli az álláspontot, hogy Magyarországnak is el kell fogadnia a jogállamisági kritériumot a költségvetési források esetében. Jelezte, hogy akár a magyar kormány vétója azzal is járhat, hogy a több ezer milliárdos csomagokat úgy is eloszthatják, hogy a renitens tagállamok kimaradnak belőle.

Az EPP-ben még mindig felfüggesztettve van a Fidesz tagsága.