A gazdasági kilátások javítását Lagarde a költségvetéssel kapcsolatos megegyezéssel és a Federal Reserve kötvényvásárlási programjának visszafogása körüli bizonytalanságok enyhülésével magyarázta. Ezek nyomán lényegesen kevesebb bizonytalanságot látnak a jövő évre - derült ki az IMF vezetőjének NBC-nek adott interjújából.

Lagarde optimizmusát támasztja alá a Bloomberg tudósítása szerint, hogy az erre a hónapra kiadott amerikai munkaerő-piaci adat javulást mutatott, és ennek nyomán a részvényindexek is rekord magasságokba emelkedtek. Októberben az IMF úgy vélte, hogy az amerikai gazdaság 2,6 százalékkal fog bővülni 2014-ben a 2013-as 1,6 százalékos növekedés után. Bár Lagarde nem mondott konkrét számokat, azok hamarosan kiderülhetnek, miután általában az IMF januárban kiad egy felülvizsgálatot a korábbi előrejelzéseiről.

Novemberben az USA munkanélküliségi rátája 7 százalékon állt az azt megelőző havi 7,3 százalé után, és folyamatosan mérséklődik a ráta, amint egyre erősebb a meggyőződés az iránt, hogy az amerikai gazdság fenntartható pályára állt - vélekedett Lagarde.

Az IMF ügyvezető igazgatója arra ösztönözte az amerikai kongresszust, hogy legyen "felelősségteljes" és "ne veszélyeztesse a fellendülést" arról szóló vitákkal, hogy az USA teljesíti-e a kötelezettségeit, vagy csődbe megy amint a pénzügyminisztérium eléri az engedélyezett költségvetési plafont februárban.

A Fed december 18-án jelentette be tervét, hogy a havi kötvényvásárlási keretét 85-ről 75 milliárd dollárra csökkenti januártól kezdve. Lagarde az amerikai központi bank bejelentését egy "nagyon jól kommunikált" tervként említette az interjúban, szerinte a Fed által bejelentettek arra utalnak, hogy a jegybank szerepét betöltő intézménynek most már erősebb meggyőződése, hogy a reálgazdaság helyzete is javulni fog.