Trump az elnökválasztás elhalasztását kezdeményezte

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, aki a közvélemény-kutatások szerint vesztésre áll a novemberi elnökválasztás előtt, a szavazás elhalasztását kezdeményezte.
Komócsin Sándor, 2020. július 30. csütörtök, 15:24
Fotó: Getty Images

Donald Trump, az USA elnöke azt javasolja, hogy halasszák el az idén november elején esedékes elnökválasztást, mert szerinte a postai szavazás bővülése utat nyit a csalások előtt, ami eltorzíthatja a szavazás eredményét. Úgy véli, addig kéne várni, amíg a szavazópolgárok biztonságosan és szabályosan tudnak választani. Az elnök nem halaszthat el a választást, időpontjáról - szokásosan november első keddje - a kongresszus dönt.

A BBC emlékeztet arra, hogy kevés bizonyíték áll rendelkezésre Trump állításának alátámasztására. Ugyanakkor tény, hogy ő maga régi ellenfele a postai szavazásnak, mert megbízhatatlannak tajtja azt. Az amerikai államok az egészségügyi kockázatok csökkentése miatt akarják megkönnyíteni a postai szavazást. Hat állam - Kalifornia, Utah, Hawaii, Colorado, Oregon és Washington - tervezi lehetővé tenni minden választónak, hogy a postai úton szavazhasson. Az államok felében lehet postán szavazni.

 

 

Az elnök - bizonyítékok bemutatás nélkül - azt állítja, hogy a levélszavazást tudják külföldi hatalmak a legkönnyebben manipulálni. Emellett szerinte ahol az USA-ban eddig kipróbálták, katasztrofális eredménnyel járt. A tervek szerint a regisztrált szavazók postán kapnák meg a szavazólapot, amit vissza kellene küldeniük vagy a választás napján kellene bedobniuk a szavazóládákba. A bírálók szerint ez lehetővé tenne, hogy egyesek mások helyett is szavazzanak, ugyanakkor az elmúlt években nem történtek tömeges csalások a postai szavazással - derül ki az ezzel kapcsolatos felmérésekből.

Trump a közvélemény-kutatások átlaga szerint 8-9 százalékponttal le van maradva Joe Biden volt alelnök, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje mögött az elnökválasztási versenyben. A The Ecomist hetilap napi frissítésű online barométere szerint győzelmi esélye jelenleg a győztes mindent visz elvén folyó választáson mindössze 9 százalék. A szavazatok többségét 99 százalékos eséllyel Biden kapja meg. Az elektorok számában - a győzelemhez 270 kell - Biden 248-412-n, Trump 126-290-en áll. Biden áprilisban egy pénzgyűjtő rendezvényen arról beszélt, hogy Trump ki fog találni valamilyen indokot, amire hivatkozva az elnökválasztás elhalasztását fogja kezdeményezni.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

halacska40, 2020.08.01 14:22

Bilden egyelőre hónapok óta stabil előnyben. Itt láthatjátok a pollok eredményeit akár államokra lebontva is.

https://projects.fivethirtyeight.com/polls/president-general/national/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2020.07.31 12:48

@totyika:
Szerintem meg epp emiatt erdemes vigyazo szemunket a nyugat fele venni. Ott mernek lepni es hibazni, majd korrigalni, ha szukseg van ra. Magyarorszagon ellenben orbanista vallas alakult ki, lassan egyhazza szentelik magukat. Kritikanak, onkritikanak helye nincs. Szanalmasan kilugozta 56 a magyar tarsadalmat, a rendszervaltas helyett a kommunizmus folytatodik, megspekelve egy kis oligarcha reteggel. A magyar nep buta, aki ertelmes volt, az mar kulfoldon tanyazik, vagy maganyos szelmalomharcot viv a trollok kozott.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2020.07.30 21:14

@totyika: érdemes olvasni a külföldi jobbos lapok kommentszekcióját.
ez az ötlet még a saját tábornak is túlzás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2020.07.30 19:01

@Darabont1453: Egyetértek már csak azért is, mert hétpecsétes titokban tartja Trampli, hogy vajh meddig kéne halasztani, Nos ilyen Bohócot választott magának korábban az infantilis Egybesült Államok-béli szavazók.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.07.30 16:21

Hát igen az narancsszektásoknak csak a reménykedés maradt...XDDD

Nem lenne jó egy demokrata győzelem, még akkor se, ha a töketlen Biden enne az elnök.... az orbánrajongó öreg zsidónak is haza kellene mennie és esetleg egy normálisabb nagykövet jönne Budapestre.....
Igen 2016-ban nyert a twitterbohóc, csak azóta történt pár dolog, pld. 150.000 amerikai hulla keletkezett Trump víruskezelő hozzáértéséből....XDDDD

Nem vált be az az ötlete egyenlőre, hogy " vezessünk fényt az emberek testébe, vagy fecskendezzünk beléjük fertőtlenítő szert "....XDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html