A legtöbb, amit elmondhatunk Kim Dzsongun észak-koreai diktátor és Donald Trump amerikai elnök elrontott hanoi találkozójáról, hogy a világ ennek nyomán nem lett rosszabb hely, mint a csúcs előtt volt - értékeli a váratlanul sikertelenül zárult tanácskozást Edward Luce, a Financial Times Egyesült Államokkal foglalkozó publicistája. A phenjani rezsim megtartja atomfegyver-arzenálját, a washingtoni kormány pedig fenntartja az Észak-Koreával szembeni gazdasági szankciókat.

Rosszabbul is végződhetett volna, ha a két vezető verbális háborút kezdett volna egymás ellen válogatott sértéseket vágva tárgyalópartnere fejéhez. Ezzel visszajuthattak volna oda, ahol egy évvel ezelőtt tartottak, amikor azon lamentáltak, kinek van nagyobb piros gomb az asztalán, amellyel atomesőt zúdíthat a másik országára. Az elhalasztott záróceremónia, amelyen megállapodásokat írhattak volna alá az FT véleményvezére szerint világossá tette Trump diplomáciájának gyengeségét.

Kapcsolódó

Az okos vezetők

Az okos politikusok csak az utolsó pillanatban iktatnak be programjukba nagy csúcstalálkozókat, amelyeken történelminek szánt döntésekről számolhatnak a szavazóknak, mert időt hagynak szakértői-diplomáciai stábjaiknak az esemény és az aláírandó dokumentumok előkészítésére. Az USA jelenlegi elnökének azonban nem erőssége ez a fajta diplomáciai kertészkedés, amelyben hosszú távú célokat követve nevelgetik a nemzetközi kapcsolatokban elérhető eredményeket. Ő meg van győződve arról, hogy egyedül is tető alá tud hozni váratlan megállapodásokat.

Most, hogy a nagy semmivel távozott a vietnami fővárosból, az a kérdés, milyen fejlemények várhatók. Kim, aki a két csúccsal nemzetközi elismertséget szerzett, úgy dönthet, hogy megvárja, amíg lejár Trump mandátuma. Kettejük viszonya végül is meglehetősen viharos: kezdték azzal, hogy nukleáris támadással fenyegetőztek és becsmérlő megjegyzéseket tettek egymásra, majd az elmúlt év közepén kibékültek és egymás vállát lapogatták a tévékamerák előtt.

Tavalyi szingapúri találkozójuk után az USA elnöke azt hitte, elérte, amit elődeinek nem sikerült: megígértette Észak-Korea aktuális diktátorával, hogy teljesen leszereli országa atomfegyvereit, amelyek immáron az USA-t is fenyegetik..

Annyira kéne

Minden szem Trumpra figyel. Lehet, hogy belemegy a harmadik csúcsba, úgy láthatja, hogy túl sok energiát feccölt bele ebbe a dologba ahhoz, hogy veszni hagyja. Ez lehetne külpolitikája nagy sikertörténete a 2020-as elnökválasztási kampányban. A klímaegyezmény és a iráni atomalku felrúgása végül is úgy láttatja őt, mint az alkuk felbontásának mesterét, nem pedig úgy, mint az alkukötések királyát, ahogy ő szereti láttatni saját magát. A tárgyalás megkezdése Észak-Koreával az ő elnöki teljesítménye, kérdés, lesz-e elég türelme ahhoz, hogy kihozzon belőle valamilyen érdemi eredményt.

Eközben Kim az elmúlt 12 hónapban négyszer járt Kínában, ahova az ezt megelőző öt évben be sem tette a lábát. Ezzel megerősítette országa és Peking - azaz a világ emelkedő szuperhatalma - kapcsolatait, miközben két csúcstalálkozója a világ első emberével gyakorlatilag azt jelenti, hogy a világ régi szuperhatalma elismeri Észak-Koreát atomhatalomnak.

És mindezért semmit sem kellett adnia. Trump Hanoiban sem bírálta országa borzalmas emberi jogi helyzete miatt és becsület szóra elfogadta, hogy nem tudott Otto Warmbier amerikai diák rossz egészségi állapotáról - a fiatalember 2017-ben halt meg miután hosszú ideig raboskodott Észak-Koreában. Végül az USA nem újítja fel az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat.

Hol a dicsőség?

A végeredmény az, hogy Trump nem tudja besöpörni azt az elismerést a veszedelmes észak-koreai rendszer "megszelídítéséért", amit remélt. Ha biztonságosabb hellyé akarja tenni a világot, akkor az FT publicistája szerint inkább az India és Pakisztán között kialakult háborús feszültségre kellene figyelnie. Végül is két szomszédos atomhatalom bombázza egymás területét és rázza az öklét egymás felé, miközben vezetőik keze a piros gomb felett köröz. A gond az, hogy az USA elnökének nincs elég felkészült embere az ilyen válságok kezelésére.

Nincs állandó nagykövete Pakisztánban, nincs a dél-ázsiai térségért felelős, állandó megbízatással dolgozó államtitkár-helyettese és nincs állandó megbízottja az ENSZ-ben. A diplomácia kertészeket igényel, amelyek gondozzák a nemzetközi kapcsolatok fáit, elhárítják a tüzet, amely ezek egyikét vagy másikát fenyegeti. Az FT cikkírója szerint Donald Trump éppen most tanulhatja meg a saját kárán, hogy nem bízhat egyedül önmagában.