Erős kijelentést tett Trump Észak-Koreával kapcsolatban

Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án - derült ki az amerikai elnök péntek esti mikroblog-bejegyzéséből.
Szepesi Anita, 2019. február 9. szombat, 08:42
Fotó: AFP

Munkatársaim éppen most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt - írta Twitter-oldalán Donald Trump. Hozzáfűzte, várja, hogy találkozzon Kim elnökkel és elősegítse a békét - írta az MTI.

Kedden este a kongresszusban tartott évértékelő beszédében az amerikai elnök már bejelentette a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó időpontját, és azt is, hogy Vietnamban lesz a tárgyalás, de akkor még nem közölte, hogy a délkelet-ázsiai ország mely városában.

Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja pénteken fejezte be a csúcstalálkozót előkészítő háromnapos tárgyalásait Phenjanban, az észak-koreai fővárosban.

Donald Trump pénteken este egy második Twitter-bejegyzést is közzétett a várható csúcstalálkozóról. Ebben azt írta: Észak-Korea Kim Dzsong Un irányításával gazdasági nagyhatalom lesz. Az ázsiai vezető dicséretével folytatta: Ez egyeseket meglephet, de nem engem, mert megismertem őt, és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire képes.

Az amerikai elnök szerint Észak-Korea "egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz".

Donald Trump és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját tavaly júniusban Szingapúrban tartották.

HOZZÁSZÓLÁSOK