Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget, és egyelőre egy évig, 2016 decemberéig működik közre az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokban. Németország eddig is tagja volt az amerikai vezetésű koalíciónak, az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet.

Részvételét francia kérésre terjeszti ki. Az ehhez szükséges felhatalmazást a Bundestag várhatóan már pénteken megadja.
A Bundeswehr jelenleg 16 küldetésben vesz részt. A szíriai lehet a 17., és a legnagyobb szabású misszió. A kormány 134 millió eurót irányoz elő a költségeire.

Németország három területen támogatja a légicsapásokat. Műholdas felderítő kapacitásai és Tornado típusú felderítő gépei révén segédkezik a támadások előkészítésében, a célpontok felmérésében, mozgásuk feltérképezésében. A légi utántöltő repülőgépek révén logisztikai támogatást nyújt a bevetéseket végrehajtó szövetséges harci repülőgépeknek. A német haditengerészet (Deutsche Marine) egy fregattja pedig a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmét biztosítja.

Németország azzal is támogatja Franciaországot, hogy növeli a Maliban szolgálatot teljesítő katonák létszámát, átvállalva ezzel a nyugat-afrikai ország stabilizálására irányuló műveletben Franciaországra háruló terhek egy részét.

A javaslatot a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium készítette elő. Németország "katonailag szükséges és politikailag vállalható" feladatokat végez el - mondta Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy keddi lapinterjúban.