Ruby, a szívtipró mégsem tette tönkre Silvio Berlusconi karrierjét. A most 78 éves volt olasz kormányfőt 2013-ban ítélték hét év börtönre, amiért a vád szerint tiltott szexuális viszonyt folytatott az akkor még kiskorú, Harima El Mahrug, másnéven "Ruby, a Szívtipró" néven ismert egzotikus táncossal, hírhedt bunga-bunga partijainak egyikén. A bíróság akkor még amiatt is elítélte, hogy pozícióját kihasználva elintézte, hogy a lopással gyanúsított Rubyt kiengedjék a rendőrségről.

Berlusconi már számtalan bírósági - jobbára korrupciós - ügybe keveredett, de mégis ez a per kavarta fel a legnagyobb port. Egymást érték a szex-partikról szóló vallomások és egy sor modellt hallgattak meg tanúként. Tavaly azonban egy bíróság felmentette a politikust és ezt a döntést erősítette meg most az Olasz Legfelsőbb Bíróság.

Berlusconinak azért is jön jól az ítélet, mert belső ellentétek feszítik pártját, a Forza Italiát. Februárban a Forza megvonta a támogatást Matteo Renzi miniszterelnök választási és politikai reformjától. Kedden pedig a reformok ellen szavazott a parlament alsóházában, bár 18 Forza - képviselő nyílt levélben közölte, hogy nem ért egyet a párt irányvonalával.

A Forza Italia népszerűségvesztése szorosan összefügg Berlusconi jogi kálváriájával. A volt kormányfőt 2013-ban adócsalás miatt is elítélték, aminek nyomán elvesztette szenátusi mandátumát és eltiltották a közhivatal viselésétől.

A korábban közkedvelt és karizmatikus Berlusconi helyét a bevándorlás-ellenes Északi Liga vezetője, Matteo Salvini kezdi átvenni a jobboldali politikusok között. A Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán Berlusconi visszatérhet az olasz politikai életbe, mivel a hatalommal való visszaélés vádjában is ártatlannak mondták ki.

A volt kormányfő épp most töltötte le büntetését - a börtön helyett közmunkát kellett végeznie - és még egy sor másik peres ügye van. A bíróság több órás mérlegelés után úgy döntött: Berlusconi nem sértett törvényt Rubyval folytatott viszonyában, mivel nem tudta, hogy a lány kiskorú volt.

Matteo Renzi Berlusconi gondjait kihasználva lépett az előtérbe és szerezte meg a kormányfői posztot. Februárig együtt is működött Berlusconi pártjával, majd azzal haragította magára a volt kormányfőt, hogy egy Berlusconi-ellenes jelöltet támogatott az elnöki pozícióért folyó versenyben.