Döntöttek, melyik ország lesz az EU soros elnöke

Észtország veheti át a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget a kilépni készülő Egyesült Királyságtól, miután a londoni kormány úgy döntött, hogy lemond az elnökségről - közölték uniós források szerdán.
MTI, 2016. július 20. szerda, 18:43
Fotó: Reuters

A név nélkül nyilatkozó tisztségviselők szerint a tagországok uniós nagykövetei abban állapodtak meg szerdán, hogy a 2017 első felében esedékes máltai elnökséget követően egyből Észtország következne, amely eredetileg az Egyesült Királyság után, 2018 első felében töltötte volna be a soros elnöki tisztséget.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy az ülésen széles körű egyetértés volt a résztvevők között, egyedül Ausztria élt fenntartással, amelynek a tervezett módosítások értelmében 2018 második felében kellene ellátnia az EU elnökségét, amikor az országban választásokat tartanak. A probléma megoldása érdekében elképzelhető, hogy Ausztria cserélni fog az utána következő Romániával.

Hivatalosan még a tagállamok minisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell majd hagynia ezt a megállapodást, amely gyakorlatilag fél évvel előre hozná azt a már korábban megállapított sorrendet, hogy melyik ország mikor tölti be a tanács soros elnöki tisztét.

A Brexit mellett ez már nem fér bele

Az észt kormány már jelezte, hogy szükség esetén készen áll az elnökség előbbre hozására.
Az utóbbi napokban a belga és a magyar kormány is bejelentette, hogy kész vállalni az Európai Unió soros elnökségét 2017 második fél évében.

Theresa May brit miniszterelnök szerdán hivatalosan értesítette Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, hogy a kormány lemondja az EU-elnökséget. A kormányfő azzal érvelt, hogy a londoni kormányra abban az időszakban várhatóan már igen sok feladatot fog róni a kilépésről szóló tárgyalássorozat.

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.07.21 13:00

@David Dakota:

A sok büdösbolsi mindent félreért.

Nem az EU maga, hanem az EU országok EU-ba delegált nagykövetei döntöttek úgy, hogy nem az EU zászlóshajója, a bitangerős gazdaságú és mindenkinél demokratikusabb, Európát önmagától is megvédő Magyarország ( a niemand Belgium szóba sem jöhetett! ), hanem a gyenge, fejletlen kis Észtország lesz a helyettes.

Biztosan azért, hogy a nagy SZU-val érzékeltessék: Európa szíve a balti országokban és országokért dobog.

Nem azt kellett volna elmondani - Magyarország jelölésével -, hogy mi nagyra becsüljük és nagyon tiszteljük azt a politikai kultúrát, amelyet szeretett vezetőjük, Putyin et. kidolgozott?

A nagykövetek rossz, nagyon rossz döntést hoztak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

David Dakota, 2016.07.21 12:54

Szokás szerint bolsi ostobaság, amit a bolsi söpredék össztehord itt, nem Brüsszel, hanem a tagállamok döntöttek arról, hogy mi legyen. És Belgium is jelentkezett....

Ennyi ostoba bolsit. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

teuton, 2016.07.21 12:49

@rotaryfun: Hat persze, mert Brüsszel ert angolul, de a magyar plakatlozungokkal valami baj van! Magyarul üzennek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2016.07.20 21:50

Üzentek Brüsszelnek azok pedig meghallották.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.07.20 20:51

Üzennyük Brüsszelnek, kapjátok be!
Kezdeményezzünk népszavazást, hogy mink legyünk a Soros elnök.
Ez tűrhetetlen, hogy nem értik meg.
A magyarok 150%-a azt akarja, hogy mink legyünk a Soros elnök!
És mondá az ápoló: Semmi baj kicsi viktoriánus, mindjárt hozzuk a vacsorát!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html