A tea átlagára 2010-ben (ekkoriak a legfrissebb adatok) 2,2 százalékkal emelkedett annak következtében, hogy a kínai és indiai fellendülés nyomán egyre bővülő kereslettel nem tud lépést tartani a világ feketetea-kínálata. Az egyensúly a FAO előrejelzése szerint ráadásul csak lassan áll majd helyre, a kínálat 1,89 százalékos növekedésével szemben ugyanis a kereslet is évi 1,8 százalékkal nő majd a következő tíz év során.

A világ teljes teakínálata (figyelembe véve minden fajtát) 2010-ben 4,2 százalékkal, 4,1 millió tonnára bővült, miközben a kereslet 5,6 százalékkal, 4 millió tonnára nőtt.