"Arrivederci, Mario" - itt a korszakváltás az eurózónában

Megtörtént a váltás az Európai Központi Bank élén, ami nem csak személyi, hanem gazdasági korszakváltás mezsgyéjén következik be. Mario Draghit sokan hősként engedik útjára a jegybank éléről, aki megmutatta, hogy a központi bankoknak milyen komoly szerep juthat egy mély gazdasági válságban. Menet közben viszont épp az újításokkal szerzett sok ellenséget, ami bizonyos értelemben kivéreztette a monetáris politika hatékonyságát. Mostantól Christine Lagarde a főnök.
Rácz Gergő, 2019. november 1. péntek, 09:08
Fotó: Napi.hu

Mario Draghi még egyszer utoljára döntött a kamatról, elköszönt a sajtótól, majd megköszönte mindenkinek, stábjának és az eurózóna politikai vezetőinek az eddigieket.

Az olasz jegybankár nyolc évig volt az Európai Központi Bank (ECB) elnökeként kulcsfigurája az euró rövid történetében kialakult eddigi legkomolyabb válságnak, és annak a folyamatnak, ahogy a monetáris politika újraértelmezte magát, az eszköztárát, amivel sikerült egyben tartani a valutauniót.

Draghi szerint az euró alapvetően egy politikai eszköz, egy lépés a mélyebb politikai integráció megteremtése felé, és ennek megfelelően kell az ECB-ben a döntéshozóknak saját felhatalmazásukat is értékelni.

Távozás közben figyelmeztetett arra is, hogy komoly kihívások előtt áll a világgazdaság és az eurózóna, amelyeket épp az összetartással, a széthúzó szándékokkal szembemenő mélyebb integrációval lehet a legjobban kezelni a jövőben is.

A jegybankok fénykora

Mikor 2011-ben megválasztották az ECB elnökének, ez az integráció nemhogy lekerült a napirendről, az eurozóna, extrémebb forgatókönyvekben az Európai Unió egyben maradása volt a tét.

Görögország összeomlása és annak a valós veszélye, hogy ez az egész eurókísérletet magával rántja, megmutatta az EU általános hibáinak egyikét: ha sikerül is átgondolni az egyes keretrendszerekhez való feltételrendszereket és a csatlakozás menetét, a kiválás kezelése már nehezebb, szinte kezelhetetlen feladat. Összességében fontos volt benntartani a görögöket, és a végtelen bizonytalanságot újszerűen kezelni.

Az ECB tudott ötletet meríteni az Egyesült Államok gyakorlatából, ahol rendkívül hatékonyan tudta a Federal Reserve (Fed) kezelni a Lehman Brothers összeomlásával generált pénzügyi válság utóéletét.

Ehhez azonban kellet Draghi személye is. Amikor 2012-ben Londonban az ECB elnöke azt mondta, hogy

készek vagyunk megtenni amit kell, hogy megvédjük az eurót. És higgyék el, elég lesz

- önmagában is egy emblematikus pillanata a monetáris politika történetének. Mindez az ECB rugalmas eszközvásárlási gyakorlata mellett működőképes megfejtését mutatta a válságnak. A piacok elhitték, végső soron minden ezen múlik.

Ha lassan is, de biztosan talpra állt az eurózóna, Draghi hivatali ideje alatt 11 millió új állással is elbüszkélkedhet, amelyek a gazdasági élénkülés miatt jöhettek létre.

Vannak sötét foltok

Draghi összességében alighanem pozitív mérleggel zárhatja pályáját az ECB elnökeként, ami jogos is abból a szempontból, hogy sikerrel átvészelte az általa vezetett monetáris unió az egyik legkomolyabb, elhúzódó újkori válságot. Ezt mi sem igazolja jobban, minthogy ma is van euró.

Amikor az utolsó szereplésén arról kérdezték, mit bánt meg a legjobban elnöksége alatt, azt mondta:

nem változtathatod meg a múltat, csak ha történész vagy.

A múltból így sok mindent a rovására is lehet írni. Az "ősbűnként" neki is fel lehet róni, mint az Európai Unió sok fontos pozíciójába kerülő tisztviselőjének, hogy távolról sem feddhetetlen. Mielőtt az olasz jegybankot elnökölte, a Goldman Sachsnál dolgozott, és több beszámoló szerint aktívan részt vett abban a csalási gyakorlatban, amivel a görögök meghamisították a gazdasági adataikat a 2000-es évek elején.

A nyilvántartásokkal Olaszországban is hasonló furcsaságok történtek azelőtt, hogy Draghi továbbállt volna az ECB-be. Jelenleg ennek a két országnak van a legmagasabb eladósodottsági szintje az eurozónán belül, és mindkettő esetében többször felmerült, hogy a valutaunió széteshet miattuk. Nem segítette a bizalom megerősítését a kezdetekkor, hogy kiderült, vannak tagállamok, amelyeknek túl gyenge a gazdasága, és eleve jó eséllyel hamisított statisztikák alapján léphettek be a monetáris közösségbe. Draghi mindkét történetnek közeli szereplője kellett, hogy legyen.

Szintén rossz emléket hagy a vezetése más, alapvető szakmai megfontolások miatt. Utolsó sajtótájékoztatóján is kiállt a negatív kamatok szükségessége, és végső soron sikeressége mellett. Ez a rendszer - különösen annak tartóssága - nagyon fáj a bankoknak, különösen Németországban szerzett sok haragost.

Draghi kritikusai azt rótták fel neki, hogy a mínuszos kamatszinttel feléli a német megtakarításokat. Az sem véletlen, hogy a német delegáltak között bevett szokás, hogy idő előtt otthagyják posztjukat, legutóbb is nem sokkal Draghi mandátumának lejárta előtt 10 év alatt immár a harmadik német delegált hagyta ott idő előtt az ECB-t.

A hosszú ideig fenntartott nullás kamatokkal ráadásul az ECB - más jegybankokhoz hasonlóan - csapdába került, lévén beszűkültek a lehetőségei a gazdaság támogatására most, hogy önbeteljesítő jóslatként elkezd lassulni a világgazdaság.

Jól jöhet egy politikus

Ahogy közeledett mandátumának a vége, úgy éleződtek a feszültségek a döntéshozók között, ami Sabine Lautenschläger lemondásában csúcsosodott ki. Draghi ezeket még utolsó sajtó előtti megjelenésén is kisebbítette, mondván belefér, természetes velejárója a szakmai munkának, a fő feladatokban teljes az egyetértés.

Sok mindent elhitt neki nyolc év alatt a piac, ezt úgy tűnik nem. Christine Lagarde kinevezésének épp azért örülnek sokan, mert egy sikeres, és tapasztalt politikus érkezik az ECB élére, aki képes lehet elsimítani a belső ellentétet. Első optimista jelként a németek által jelölt új döntéshozó, Isabel Schnabel közgazdászprofesszor az előzetes várakozások szerint sokkal békülékenyebb, mint elődje, így jelentősen javulhat a németek viszonya az ECB-vel.

A sima indulás ellen szól, hogy Lagarde még hivatalba se lépett, máris nekiesett Jens Wiedemann, a Bundesbank elnöke, aki szerint a jegybankoknak nem kellene belefolyniuk a klímaügybe, vagyis monetáris enyhítési politikájuk részeként előnyben részesítik a zöldnek tekinthető vállalatok kötvényeinek vásárlását. Ez történetesen Lagarde egyik újítónak szánt ötlete.

Sötét foltok most is vannak

Lagarde finoman szólva sem makulátlan múltján - csak, hogy ne lógjon ki a sorból - politikusi kvalitásai miatt szívesen felülemelkednek támogatói. Ebbe beleértendő az általa eddig vezetett Nemzetközi Valutaalap (IMF) hagyományosan kizsigerelő, megszorítást kikövetelő gyakorlata, amiről sokat tudnának mesélni Argentínában vagy Görögországban, még akkor is, ha Lagarde volt az, aki más irányba igyekezett terelni idővel az alapot.

Mellesleg elítélték egy korrupciós ügyben.

Összességében azonban a távozó Mario Draghi azt tette hagyatékává, hogy a mostani helyzetben sokkal erősebb integrációra van szükség Európában. Ennek az is része, hogy a jegybanki függetlenség megőrzése mellett szorosabb együttműködésre van szüksége a fiskális oldallal, az egyes tagállamok kormányzati döntéshozatalával. Erre a feladatra Christine Lagarde alighanem rendkívül jó választás.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.11.01 10:23

Ja és most az ECB értéktelen kötvény hegyeken ül, amiből sosem fognak pénzt látni, csak elqurták az adófizetők pénzét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2019.11.01 10:11

draghi semmi különöset nem tett, csak azt , hogy ( párizs támogatásával) szembe mert szállni berlinnel, beindította a bankóprést és ezzel megmentette nem csak az eurót, de fellendített az európai gazdaságot is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html