Romániában a februári éves szintű infláció 8 százalékra, közel két éve legmagasabb szintre emelkedett elsősorban a földgáz árának a növekedése és az üzemanyagok drágulása miatt. Az éves infláció a szakértők szerint tovább emelkedik a következő időszakban és várhatóan 8,5 százalékon tetőzik. Ez arra késztetheti a jegybankot, hogy emelje a hitelfelvételi költségeket. Egyes megfigyelők szerint a román központi bank további 50 bázisponttal 9,5 százalékra növelheti az alapkamatot. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában 8,1 százalékos februári inflációs várakozás szerepelt a januári 7,3 százalék után - írja az MTI-Eco. A februári cseh infláció 7,5 százalékot mutatott, míg az egyhavi drágulás üteme 0,3 százalék volt. Az áremelkedés elsősorban az élelmiszerárak megugrásának volt betudható, míg a cseh korona erősödése, illetve a dollár gyengülése kedvezően hatott a fogyasztói árakra. Az Erste elemzői arra számítanak, hogy az év első felében a jelenlegi magas szinten maradhat az inflációs mutató, majd 2008 végén, 2009 elején fokozatosan csökkenhet. Ezzel együtt a szakemberek a második negyedév végén újabb kamatemelésre számítanak.