Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több ezer köbméter műanyag hulladék úszik a Drina folyón - a boszniai - Visegrádnálvette át a vajdasági Szabad Magyar Szó a Nova S portál hírét. A becslések szerint mintegy négyezer köbméter szemét érkezett Montenegró felől, amely a Lim folyóból került a magyar határtól alig 125 kilométerre délre lévő Drinába, amelyik a Száva egyik mellékfolyója, így a Duna vízgyűjtő-rendszeréhez kapcsolódik. A szemét már a vízerőmű gátjához érkezett, a gátat védő háló felszakadása miatt feltorlódott hulladék veszélybe sodorta az erőmű működését, és akár ökológiai katasztrófát is okozhat.

A vízen úszó műanyag hulladék évek óta problémát okoz a folyónak ezen szakaszán, most azonban a szakemberek szerint több tízezer köbméternyi hulladék halmozódott fel a Drina felső folyásán, amivel az erőmű erre szakosodott dolgozói már nem tudnak megbirkózni, így szélesebb körű összefogásra lenne szükség. A minap hasonló jelentések érkeztek a Lim folyón lévő Potpec-gátról is, ahol szintén hatalmas mennyiségű műanyag hulladék torlódott fel.