A legnagyobb lengyel agglomerációkban, így Varsóban, Katowicében és Gdanskban a tavalyinál 50 százalékkal több vállalkozás ment csődbe az idei első félévben. A csúcstartó Olsztyn, ahol 189 százalékkal emelkedett a csődök száma. Wiktor Wojciechowski, az Invest-Bank vezető közgazdásza szerint a folyamat inkább gyorsulni, mint lassulni fog idén, és kitart a jövő év első felében is. A leginkább veszélyeztettek az építőipari cégek - köztük a legnagyobbak is - és bedolgozóik, valamint a szolgáltatások.

Ahhoz képest, hogy Lengyelországban jelenleg mintegy 1,8 millió cég működik, ehhez képest elenyésző, hogy a bíróságokon csupán 472 vállalat jelentett csődöt, bár ez is 26 százalékkal több a tavalyi első félévinél. E furcsaság oka, hogy a lengyel csődtörvény nem vonatkozik a kisvállalkozásokra, ezért megbízhatóbb képet adnak a központi statisztikai hivatal (GUS) adatai. Ezek szerint 2010-ben 286,2 ezer vállalkozás jött létre, ebből 2011 végére már csak 222,5 ezer működött, vagyis 22 százalékuk kénytelen volt beszüntetni tevékenységét.

A képet az is torzítja, hogy a hitelezők gyakran csak azért indítatnak csődeljárást egy cég ellen, hogy így kényszerítsék ki adósságaik megfizetését. Vélhetően ez az oka annak, hogy tavaly a bíróságokon indított több mint 3300 eljárásnak csak 20 százaléka végződött a fizetésképtelenség kimondásával.

A legnagyobb bajban azok az építőipari cégek vannak, amelyek "túlnőtték" magukat a labdarúgó Európa-bajnokság megrendeléseinek köszönhetően. Ez különösen az útépítőket sújtja. A nagyvállalatoknál - bár azok is inognak - sokkal nagyobb bajban vannak alvállalkozóik, amelyeket rendszeresen nem fizetnek ki, vagy addig húzódik az átutalás, amit azok már nem képesek kivárni, és fizetésképtelenné válnak. Ezek már most is tucatjával mennek csődbe, és a folyamat jövőre, amikor gyakorlatilag leállnak az útépítések, drámaian fel fog gyorsulni. A lakáspiac pangása és az ingatlanárak zuhanása a lakóházak építőit hozta nehéz helyzetbe. A második válságágazat a húsfeldolgozás, amely a túltermelés és a nagy áruházláncok árnyomása között vergődik. A kereskedők szerint a krízis már elérte az élelmiszer-kereskedelmet is, egyesek azt állítják, hogy már csak a Biedronka, a legnagyobb lengyel lánc és a Lidl nyereséges.