Ukrajnában 43 százalékkal emelkedett a sertéshús, 26 százalékkal a marhahús és 31 százalékkal a baromfihús ára az idei első nyolc hónapban. A kormányzati tervet jól ismerő forrás azt mondta, hogy a húsexport az egyik legfontosabb okozója az ukrán belföldi húsáremelkedésnek.

Csak szeptember első két hetében az ukrán konyha egyik alapanyaga, a szalonna ára mintegy 3 százalékkal nőtt, a marhahús 1,4 százalékkal, a baromfihús pedig 2 százalékkal drágult. Az ukrán jegybank a napokban azt közölte, hogy az infláció "elsősorban a hús és a tejtermékek jelentős exportja miatt" magasabb a tervezettnél.

Ukrajna az export túszává vált

Az ukrán agrárkamara adatai szerint Ukrajna 228 418 tonna húst exportált az idei első nyolc hónapban, 30 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az agrárkamara alelnöke, Denisz Marcsuk szerint Ukrajna "az export túszává vált". A világpiacon ugyanis jelentősen nő a húsár, a termelők nagyobb nyereségre tesznek szert, ha külföldre szállítanak - mondta.

Az ukrán húsexport döntő része, 75 százaléka baromfihús, ami elsősorban Egyiptomba, Hollandiába és Irakba kerül. Az ukrán mezőgazdasági minisztérium számításai szerint Ukrajna hazai húsfogyasztása idén eléri a 2,2 millió tonnát, a hústermelése pedig 2,3 millió tonna lesz. A baromfihús-fogyasztás 1,06 millió tonna lesz 1,2 millió tonna előállítás mellett.

A mezőgazdasági minisztérium 193 ezer tonna húsimporttal számol 2017-re, miközben a húskivitel 305 ezer tonna lesz, ezen belül a baromfiexportot 240 ezer tonna. Ukrajna baromfihús kivitele tavaly 49 százalékkal 240 160 tonnára emelkedett, a baromfihús behozatala eközben 36 százalékkal 83 300 tonnára bővült.

Emiatt nőnek az árak

Egyes elemzők rámutattak arra is, hogy az afrikai sertésvész miatt csökkenő sertésállomány miatt is nő az ukrán belföldi húsár. Ukrajnában az év elejétől július közepéig 85 afrikai sertéspestis megbetegedést regisztráltak. Az ukrán termelők várakozása szerint idén mintegy 8 százalékkal 6,8 millióra apad a sertésállomány, ami mintegy 3 százalékkal veti vissza sertéshús-termelést.