Andrzej Duda a Vasárnapi újság című műsorban hangsúlyozta: az egyik legnagyobb lengyel, II. János Pál pápa Lengyelország európai uniós csatlakozásakor arra figyelmeztette népét, hogy a belépést követően is emlékezzen értékrendjére, amely hagyományai, kultúrája, civilizációja része. Ez nagyon fontos, mert mindig segített a lengyeleknek abban, hogy népként túléljék a különböző helyzeteket - hangsúlyozta a lengyel elnök, majd aláhúzta, a katolikus egyház mindig is őrködött a szabadság felett - írja az MTI.

Andrzej Duda reményét fejezte ki, hogy a lengyelek nem hagyják ezt maguktól elvenni, azt követően, hogy az a kommunistáknak sem sikerült. Mint mondta, sok olyan ideológia van, amely megpróbál kitermelni egy új embert, de reméli, hogy a lengyelek hatékonyan ellenállnak ezeknek. A katolikus egyház nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban, sokan emlékeznek ugyanis, hogy az egyház mennyire kivette részét a szabadság visszaszerzéséből. (Megelőző csapással fenyegetnek az oroszok.)

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a lengyel fiatalok büszkék legyenek a lengyel történelemre, hozzáállásra. "Mi egy keményvágású nép vagyunk!" - fogalmazott Duda, aki népét a gyep füvéhez hasonlította, amelyen ugyan átszaladnak, lerohanják, utána mégis feláll és tovább él a helyén. Hangsúlyozta, hogy számára a közösség megértést, együttműködést jelent. Példaként említette az észak-atlanti szövetséget, amelynek tőlük távoli tagjai is szolidaritást mutatnak a biztonság érdekében. "Szeretném, hogy ugyanez legyen az unióban is" - mondta, majd úgy folytatta, hogy kölcsönös megértésre van szükség, a fontos érdekek és aggályok félretétele nélkül.

A lengyel államfő beszélt arról is, hogy büszkék a Szolidaritás mozgalomra, amely segített abban, hogy országa kitörjön a kommunizmus sötétségéből. Kijelentette, Lengyelország Magyarországhoz hasonlóan kulturálisan, politikailag és földrajzilag is a Nyugat része.

Andrzej Duda elmondta: a lengyel és a magyar népet sok személyes barátság is összeköti, és reméli, hogy ez a következő évszázadokban is így marad.

A lengyel elnök fontosnak nevezte, hogy a lengyelek napközben közösen, a lengyel zászló alatt egyesülve ünnepeljék országuk függetlenségének visszaszerzését.