Az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek mobil indítószerkezetről felbocsátott "szárnyas rakétát" azóta, hogy az Egyesült Államok augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról megkötött orosz-amerikai INF-egyezményt - írja az MTI.

"Mindez sajnálatos. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a katonai feszültség kiélezésére vette az irányt. Nem hagyjuk magunkat provokálni" - hangoztatta kedden Rjabkov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

"Talán nem is lehet világosabb és nyilvánvalóbb megerősítése annak, hogy ezeknek a rendszereknek a fejlesztése már régóta folyt az Egyesült Államokban, és hogy a szerződésből való kilépésre való felkészülés egyebek között magába foglalta egyebek között az ehhez szükséges kutatási és fejlesztési munkálatokat" - tette hozzá a diplomata.

Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével Fort Breganconban hétfőn folytatott találkozója alkalmából megerősítette: Oroszország mindaddig egyoldalú moratóriumot hirdetett a szárazföldi állomásoztatású, közepes hatótávolságú eszközök telepítésére, amíg az Egyesült Államok ilyen eszközei meg nem jelennek a világ valamelyik régiójában.

A politika helyett a hadsereg dönt majd?

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke kedden Moszkvában újságíróknak szintén úgy nyilatkozott, hogy az amerikai fegyverkísérlet bebizonyította: az Egyesült Államok már a felmondása előtt megsértette az INF-szerződést. Ezt azzal indokolta, hogy augusztus 2. és 19. között lehetetlen lett volna elvégezni a teszthez szükséges kutatásokat. Emlékeztetett arra, hogy az 1987-ben megkötött egyezmény nemcsak a fegyverek gyártását és telepítését, hanem a gyártáshoz vezető kísérleteket is megtiltotta.

A szenátor szerint akárhová is telepítik majd a jövőben Ázsiába vagy Európába a közepes hatótávolságú amerikai eszközöket, az közvetlen katonai fenyegetést jelent majd Oroszország számára.

"Ez ismételten alátámasztja azt, hogy az Egyesült Államok nem azért rombolta le a szerződést, mert azt Oroszország megszegte (mi nem tettünk ilyet), hanem azért, mert akadályozta az amerikaiakat abban, hogy az egyoldalú és kizárólagos katonai fölény mitikus és mániákus célja elérésének utolsó szakaszába lépjenek" - nyilatkozott a politikus.

Koszacsov szerint az orosz ellenlépéseket nem a politika, hanem a tisztán a katonai tervezés fogja meghatározni az orosz védelmi képesség és nemzetbiztonság szavatolása érdekében.