Durva áremelés az árvíz miatt

Szerbiában 20 ezer, Horvátországban 3 ezer embert kitelepíteni - magyar mentőalakulatok is segítenek.
MTI, 2014. május 18. vasárnap, 11:56
Fotó: MTI/EPA

Nyerészkedés és visszaélés gyanújával indul eljárás Szerbiában 83 személy ellen, a bejelentések szerint ugyanis az árvíz sújtotta területeken többszörösére emelték az alapvető élelmiszerek és a víz árát - jelentette vasárnap a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Az RTS-nek Rasim Ljajic kereskedelmi miniszter elmondta: az ilyen esetekben kiszabható büntetés 2 millió dinár (5,28 millió forint), illetve a kereskedelmi tevékenység 6-tól 24 hónapig terjedő felfüggesztése. A 24sata.rs című honlap viszont ellenpéldáról is beszámolt: Újvidék egyes üzleteiben ingyen osztogatták a gumicsizmákat a mentésben résztvevőknek.

Nem tudni, hányan tűntek el

Szerbiában az esőzések és az áradások miatt mintegy 20 ezer embert kellett kimenteni lakhelyéről, a természeti csapásnak halálos áldozatai is vannak, többen eltűntek, a belügyminisztérium azonban a víz visszahúzódásáig nem közöl pontos adatokat. Az anyagi kár mértékét több millió euróra becsülik, erre vonatkozóan is az árhullám levonulását követően adnak pontos adatokat.

Az obrenováci és a kostoláci hőerőművet is veszélyezteti a víz, egyelőre azonban sikerült azokat megvédeni, így az ország áramellátása stabil, jelenleg csak a közvetlenül érintett helyeken nincs áram - közölték a hatóságok.

A legsúlyosabb helyzetben lévő településen, Obrenovácon továbbra is folyik a mentés. Az eső szombat délután elállt, és a Kolubara folyó elkezdett visszahúzódni medrébe, így már nem csónakokkal, hanem teherautókkal folyik a mentés, azt azonban nem lehet tudni, hogy az emberek mikor térhetnek vissza otthonaikba.

Segítenek a magyarok
Hat embert, köztük három gyereket mentett ki Szerbiában magyar mentőalakulat helikopterrel az árvíz sújtotta Grobovac térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Hajdu Márton emlékezetett arra: a szerb kormány kérésére a katasztrófavédelem, a Hunor mentőszervezet 27 tagjával együtt öt motorcsónakot, egy csónakot és egy mentőhelikoptert indított szombaton Szerbiába, ahol az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt áradnak a folyók.
A csapat leginkább Obrenovac térségében végez mentési munkálatokat, ugyanis a település az elmúlt napok heves esőzése, a Száva áradása, majd gátszakadás következtében teljesen víz alá került - tette hozzá.

Közlése szerint a MI-2-es helikopter kötelékrepüléseket hajt végre emberek után kutatva az elzárt településeken. Vasárnap a csónakokkal is megkezdték a mentést.

A mentésben a szerb rendőrség és katonaság, valamint a civilek mellett külföldi mentőalakulatok is részt vesznek, illetve folyamatosan érkeznek az adományok Európa számos országából.

A kedden kezdődött esőzést az országban "példa nélküli katasztrófának" nevezték, a kormány csütörtökön rendkívüli állapotot hirdetett. Aleksandar Vucic miniszterelnök úgy fogalmazott: a tüzet és a vizet senki nem győzheti le, ezért az emberéletek megóvása a legfontosabb feladat. A mentés miatt elmaradt a legtöbb politikai és kulturális esemény, illetve a balesetek elkerülése érdekében több száz iskolában nem volt tanítás.

Kitelepítések Horvátországban is

A Száva Horvátország keleti részén áttörte a gátat, a folyó magas vízállása miatt eddig háromezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát és két embert eltűntnek nyilvánítottak - olvasható a Jutarnji list horvát lap vasárnapi számában.

A lap beszámolója szerint a hatvanezer lakosú Slavonski Brodot már csak a nyúlgátak védik és a víz elöntötte a városi sétányt is. Az illetékesek kérik a város lakosságát, hogy legyenek készültségben, mivel szükség lehet rájuk a további nyúlgátak építésében. A horvát közszolgálati televízió (HRT) beszámolója szerint Bród-Szávamente főispánja rendkívüli helyzetet rendelt el a megye egész területére és további katonákat vezényeltek ki a védelmi munkálatok segítésére. A Jutarnji beszámolója szerint Hrvatska Kostajnica is veszélybe került, mivel az Una folyó a város több részét is elöntötte, ezért itt is rendkívüli helyzetet rendeltek el. Az éjszakai mérések mindenesetre reményre adnak okot, mivel megkezdődött a Száva vízszintjének csökkenése. De továbbra is folyik a töltések megerősítése, illetve továbbra sem lehet közlekedni több közúton.

HOZZÁSZÓLÁSOK