A brit kormánynak szigorúbb költségvetési kiigazítást kell végrehajtania, hogy a jelenlegi tervekben szereplőnél hamarabb csökkentse az ország adósságágának a GDP-hez viszonyított arányát - jelentette ki a Fitch két elemzője londoni prezentációján. A szigetországnak szerintük 2014-15-re három százalékra kell leszorítania GDP arányos költségvetési hiányát. A figyelmeztetést akkor kapja a londoni kormány, amikor a brit közalkalmazottak több mint fele, 270 ezer ember kétnapos sztrájkot tart jövedelme lefaragása miatt. Ennek része, hogy az évi 30 ezer fontnál (33,2 ezer euró) kevesebbet keresők csak két-három évi bérükre, az ennél többet kapók pedig csak fizetésük kétszeresére számíthatnak elbocsátásuk esetén. A kormány 12,6 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra számít az idei költségvetési évben, de szakértők szerint 14 százalékra is felmehet a deficit. A megtakarítási lehetőségek között - amelyek egyike a közalkalmazotti bérek korlátozása - felmerült az is, hogy az áfamentes élelmiszerekre, illetve gyermekruhákra is kivetnék ezt a közterhet. Ugyanakkor a kormányzó Munkáspárt, illetve az ellenzéki konzervatívok is tagadták, hogy erre készülnének, pedig nyomós érvek szólnak a lépés mellett. A Reform gazdaságkutató intézet szerint az áfamentességek megszüntetése egyszerűbbé tenné az adórendszert és közelebb vinné azt más országok adószerkezetéhez. Jelenleg az átlagos brit háztartások által vásárolt áruknak csak 50-60 százalékát terheli áfa. Ezzel szemben mind a három nagy párt a gazdaságilag károsabb adóemelések, a jövedelmeket és a foglalkoztatást terhelő közterhek növelése mellett kötelezte el magát - kifogásolja a Reform. Hogy a kormány harapófogóban érezhesse magát, a Moody's azt jelentette be tegnap, hogy ronthatja a brit bankok besorolását, mivel London és a brit jegybank várhatóan visszavonja pénzkínálat-növelő intézkedéseit. Az eddigi minősítés figyelembe vette ezt a forrást - a szükség esetén megérkező mentőcsomag feltételezése nélkül a pénzintézetek adósságait saját forrásaira alapozva kell értékelni, ami leminősítést jelent.