Nem hozott megkönnyebbülést az európai jegybank

Az Európai Központi Bank egy többelemes politikai eszközcsomagot jelentett be, amivel a koronavírus járvány hatásait igyekezne ellensúlyozni. Az ECB-től a kamatdöntést megelőzően a piacok alighanem többet vártak, a kamatvágás azonban elmaradt, noha távmunkára átállt jegybank kormányzótanácsa egyhangúan döntött.
Rácz Gergő, 2020. március 12. csütörtök, 16:02
Fotó: Reuters

Továbbra is szabadesésben vannak a pénzpiacok az Európai Központi Bank (ECB) márciusi kamatdöntését követően, miután az eurozóna jegybankjának kormányzótanácsa, ha nem is maradt tétlen, de az előzetes várakozásoknál kevesebbet tett.

Christine Lagarde, az ECB elnöke ezzel együtt úgy látja, hogy kellő határozottsággal lépett a jegybank, felismerve az inflációs célra nézve kialakult kockázatokat, legyen szó az olajár beomlásáról, és leginkább a terjedő koronavírus-járványról is.

Lagarde külön kiemelte, hogy a kormányzótanács figyelemmel kíséri a fejleményeket, és kész minden eszközét használni, hogy teljesítse a mandátumában foglalt inflációs céljának teljesülését.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy jelen helyzetben nem a jegybankoknak, hanem az egyes államoknak kell a "frontvonalban" lenniük, szükség van a koordinált, és rendkívül ambiciózus költségvetési beavatkozásra, hogy ellensúlyozni lehessen a mostani gazdasági sokkokat, amelyekből a pozitív forgatókönyvek alapján a második félévben lehet visszaút.

A márciusi kamatdöntésen jóváhagyott intézkedéscsomag részeként az ECB bejelentette:

  • Egy új, hosszú távú refinanszírozási konstrukció (longer-term refinancing operation, LTRO) indulását,
  • Átszabják a finanszírozási program feltételeit 2020. júniusától 2021. júniusáig. Ebben az időben 25 bázisponttal kedvezőbbek lesznek a finanszírozási feltételek mint a piaci megoldások. Egyben megemelik a felvehető összeget,
  • Ideiglenesen újabb 120 milliárd eurót tesznek elérhetővé év végig, amelyekkel a magánszektor beruházásait támogatják. A kis- és középvállalatok az elsődleges célcsoport,
  • Bebetonozzák az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,50 százalékos szintjét. Az ECB szerint az alacsony infláció miatt tartósan ezek, vagy ennél alacsonyabb kamatszintek maradhatnak ameddig nem kerül közelebb a 2 százalékos középtávú inflációs cél,
  • Megmarad a támogató monetáris politika a belátható jövőben is.

Miután leginkább csalódással fogadták a piacok az intézkedéseket - előzetesen az ECB-tól egy további kamatvágást is reméltek - Lagarde elmondta, időbe telik ameddig a hatását a jegybanki döntéseknek felmérik a piaci szereplők.

Kiemelte, hogy a kormányzótanács minden tagja késznek mutatkozott arra, hogy több fronton biztosítsák az eurozónának a szükséges támaszt. Ennek megfelelően a mostani kamatdöntésnél egyhangúan hagyták jóvá az intézkedéseket. Az ülés érdekessége, hogy nem volt mindenki jelen, egyes kormányzótanácsi tagok távolról vettek részt.

Ez általánossá válik a közeljövőben, az ECB döntéshozói két csoportra válnak, és a következő, április kamatdöntést követő sajtótájékoztatót is interneten bonyolítják.

HOZZÁSZÓLÁSOK