Nekivágott az Európai Központi Bank (ECB): a 2003 óta hatályban lévő stratégiáját felülvizsgálja, ha kell, alapvetéseket is módosít. Mint Christine Lagarde jegybankelnök az ECB januári, a feltételekben változást nem hozó kamatdöntését követő tájékoztatón elmondta, a felülvizsgálathoz a lehető legszerteágazóbb szempontrendszer mentén vizsgálódnak.

Az ECB kisebb csalódást okozott a megfigyelőknek. Várható volt, hogy a mostani gazdasági adatok tükrében nem lesz változtatás a kamatfeltételekben, illetve az ECB egyéb eszközeiben sem lesz változás. Így a legnagyobb várakozás a lehetséges új stratégiával kapcsolatos közléseket övezte. A felülvizsgálat tényén túl azonban Lagarde szinte semmilyen konkrétumról nem beszélt, azon túl, hogy a stratégiába várhatóan beleépülnek az ECB által mostanában szorgalmazott szempontok, például a nagyobb hangsúly a költségvetési szerepvállalásra, vagy a környezetvédelem fontossága.

Az ECB közlése szerint a kormányzótanács áttekinti az elmúlt évtizedben kidolgozott monetáris politikai eszköztár eredményességét és esetleges mellékhatásait. Megvizsgálja, hogy miként kell azokat a gazdasági és monetáris elemzéseket aktualizálni, amelyekkel az ECB az árstabilitásra ható kockázatokat felméri, figyelembe véve a folyamatban levő és az új tendenciákat is. Egyben felülvizsgálja az alkalmazott tájékoztatási gyakorlatot. Olyan határozott módosítási tervekről, mint például a magyarhoz hasonlítható tűréshatáros inflációkövetésre való áttérés, amit több közgazdász vár, nem volt szó.

Nem akarom az elveimet nyilvánosan kitárgyalni, igazságtalan lenne a felülvizsgálat szempontjából

- mondta újságírói kérdésre Lagarde.

Az ECB-nél az idei év várhatóan elsősorban a működését meghatározó stratégiáról fog szólni, különösen, hogy a következő év során a jelenlegi piaci árazás szerint nem lesz változás az eurózóna kamatszintjeiben.

Mint az ECB közléséből kiderül a stratégia felülvizsgálat:

  • Az árstabilitás kvantitatív megfogalmazására, a monetáris politikai eszköztárra, a gazdasági és monetáris elemzésekre és a tájékoztatási gyakorlatra terjed ki.
  • Részét képezik még egyéb megfontolások is, így a pénzügyi stabilitás, a foglalkoztatás és a környezeti fenntarthatóság.
  • A felülvizsgálat alapja a gondos elemzés és a nyitott hozzáállás, együtt az összes érdekelttel való egyeztetéssel.

Ettől nem lesz sokkal okosabb senki, aki már most szeretett volna konkrétumokat megtudni. Ez az időzítésre is igaz. Az ECB ütemterve szerint várhatóan 2020 végéig befejeződik a felülvizsgálat, azonban ez sincs kőbe vésve.

Akkor lesz vége, amikor végeztünk

- mondta Lagarde. Elmondása szerint ez optimálisan idén novemberben vagy decemberben várható, azonban a kormányzótanács épp a feladat sokrétűsége miatt nem határoz meg semmilyen pontos céldátumot, különösen nem januárban.