Bölcs bagoly irányítja az eurózóna jegybankját

Minden rendelkezésre álló eszközzel kész eleget tenni az árstabilitást biztosító mandátumának, egyben támogatni az eurózóna növekedését az Európai Központ Bank. Christine Lagarde először tartott elnökként iránymutató tájékoztatást, ami elsőre sikerrel meggyőzte a piacokat, hogy megfelelő vezetőt jelöltek a jegybank élére.
Rácz Gergő, 2019. december 13. péntek, 11:16
Fotó: AFP

Idei utolsó kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a feltételeket az Európai Központi Bank (ECB), ami leginkább Christine Lagarde elnöki bemutatkozása miatt tartotta izgalomban a piaci szereplőket.

Az ECB megerősítette, hogy a továbbiakban is támogató politikát folytat, megsegítendő a gyenge növekedést az eurózónában. Ehhez kész minden rendelkezésre álló eszközt igénybe venni, amivel az infláció megközelítheti a 2 százalékos középtávú inflációs célját.

A növekedési kilátások Európában és a világgazdaságban is visszafogottak, ezért az ECB fenntartja eszközvásárlási programját is, és továbbra is arra ösztönzi a stabil gazdasági helyzetben lévő, mérsékelten eladósodott tagállamokat, hogy költségvetési forrásokból is támogassák meg a gazdasági növekedést.

A bemutatkozó sajtótájékoztatón több kérdésben vártak válaszokat Lagardetól, amelyek javarészt meg is születtek.

A jegybank 16 év után megkezdi stratégiájának felülvizsgálatát, ami valamikor januárban kezdődhet, és 2020. végére elkészül. Az ECB minden területre kiterjesztené az eljárást, ami a mandátumát érinti, és várhatóan alapvetéseket is megnéznek, mint amilyen az infláció számításának módszertana. A felülvizsgálatban figyelembe veszik az olyan új szempontokat, mint a másfél évtizedes technológiai fejlődés, vagy a környezetvédelmi kihívások.

Mivel különösebb nyomás nem volt ezúttal a jegybankon, hogy változtasson a fő feltételeken, leginkább azt figyelték a közgazdászok és a befektetők, hogy Lagarde miként kommunikál, hogyan tud reagálni a felmerülő kérdésekre.

Ha nem tudom, akkor azt fogom mondani, hogy nem tudom

- ígérte a várható stílusról Lagarde.

Az újságírói kérdésekre elmondta, mindenképp megőrzi a jegybank függetlenségét, azonban fontosnak tartja, hogy a mandátumának tejesítéséhez adott esetben a kormányzatokkal is együtt tudjon működni.

Várták, hogy megnyilvánuljon a negatív kamatokról, amelyekkel az ECB a finanszírozás bőségét igyekszik biztosítani, ezzel azonban komoly bevételkiesést okozva a bankrendszernek. Lagarde kiállt a negatív kamatok sikeressége mellett, miközben elismerte, hogy a jegybank nagyon is tisztában van a kedvezőtlen mellékhatásokkal.

Egyben megjegyezte, hogy nem fogja felülbírálni a múltban meghozott döntéseket, ezeket egyben, kész tényként kezeli, és ezek alapján léphet tovább az ECB stáb a jövőben.

Nem vagyok se galamb, se héja, inkább bagolynak tekintem magam. Egy bölcs bagolynak

- mondta Lagarde, amikor saját jegybankári irányultságáról kérdezték.

Ezzel egyértelműen azt üzente, hogy nem foglal állást egyik irányzat mellett sem, és nem áll be egyik táborba sem a több szakmai kérdésben megosztott kormányzótanácson belül.

Lagarde egyik legfőbb feladatának azt tartják, hogy a korábban egyre élesebbé váló nézeteltéréseket elsimítsa.

Jöhet az új német tanácstag
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a héten véleményezte az Európai Unió Tanácsának ajánlását, amelyet az ECB egy igazgatósági tagjának kinevezésére tett.
A kormányzótanács nem élt kifogással Isabel Schnabel jelölt ellen, aki monetáris vagy banki területen elismert szakmai tekintéllyel és tapasztalattal rendelkezik. Isabel Schnabel jelenleg a Német Közgazdasági Szakértők Tanácsának tagja és a Bonni Egyetem pénzügyi gazdaságtan professzora.
Isabel Schnabel megbízatása nem megújítható, nyolc évre szól. Az igazgatóságban Sabine Lautenschläger helyét veszi át, aki október 31-i hatállyal lemondott a posztjáról.

HOZZÁSZÓLÁSOK