Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szóvivő tájékoztatása szerint a találkozót azért halasztották el, mivel a megtárgyalandó kérdéseket még nem véglegesítették.
Hangsúlyozta: az euróövezeti pénzügyminiszterek, ahogy az európai tagállamok vezetői is a korábban elfogadott menetrend szerint találkoznak szerdán. Az Ecofin későbbi időpontban ülésezhet - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a pénzügyminiszterek később is találkozhatnak annak érdekében, hogy kidolgozzák a szerdai találkozón elfogadott intézkedések részleteit. "Nincsenek tervek újabb csúcstalálkozóra" - tette hozzá. Hasonló bejelentést tett az Európai Unió elnökségét betöltő Lengyelország kormánya is. Varsó közleményében úgy fogalmazott: "a pénzügyminiszteri szinten zajló munka az Európai Tanács értekezletén elfogadottak ismeretében folytatódik majd". Az Európai Unió tagállaminak vezetőit tömörítő Európai Tanács szerda késő délután ülésezik. Az ülésen az euróövezeti adósságválság átfogó megoldásáról születhet döntés.

A halasztást illetően nem jelentettek be további magyarázatot, elemzők azonban úgy vélik, hogy az euróövezetin kívüli uniós tagállamok, és különösen az Egyesült Királyság nem kívánnak előzetesen hozzájárulni olyan intézkedésekhez, amelyek később még tárgyalások alapját képezik. Ezen felül, sokan úgy látják, hogy az átfogó mentőcsomag tartalmi kérdéseit illetően is számos tisztázatlan kérdés van, így további tárgyalásokra van szükség.

Az Európai Tanács vasárnapi ülésén - médiaértesülések szerint - éles vita alakult ki egyes euróövezeti, és a közös valuta térségéhez nem tartozó államok között arról, hogy kit is illet meg az euróövezeti adósságválságról zajló tárgyalásokon való részvétel joga.

A Daily Telegraph brit napilap szerint Nicolas Sarkozy francia elnök David Cameron brit miniszterelnöknek azt mondta: "Remek alkalmat szalasztott el arra, hogy befogja a száját". A források szerint a két politikus közötti vita mintegy másfél órára akasztotta meg a tárgyalásokat.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso mindazonáltal optimistán nyilatkozott kedden a tárgyalásokról. Úgy fogalmazott: "erős és meggyőző megoldásokon dolgozunk, hogy szerdán átfogó csomaggal álljunk elő a stabilitás és a növekedés helyreállítása érdekében. Itt az idő, hogy véget vessünk a bizonytalanságnak".