A külügyminiszterek kapcsolatfelvételét a török fél kezdeményezte. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán kijelentette: Moszkva figyelemmel kíséri a török hadsereg szíriai akcióit és arra szólítja fel a török felet, hogy egyeztesse hadműveleteit a szíriai hatóságokkal.

"Figyelemmel követjük a török fegyveres erők akcióit Szíria északi részén. Feltétlenül osztozunk a Török Köztársaság törekvésében, hogy harcol az Iszlám Állam (terrorszervezet) képében jelentkező nemzetközi gonosz ellen, de szeretnénk újra felhívni a figyelmet a nemzetközi jog betartásának szükségességére, és arra, hogy egy szuverén állam területén bármilyen harci cselekményt egyeztetni kell az adott ország törvényes kormányával" - mondta az orosz külügyi szóvivő.

Zaharova egyúttal arra hívta fel Ankarát, hogy csapatai a terrorelhárítási művelet során válogassák meg a célpontjaikat és ne mérjenek csapásokat a szíriai kurdok állásaira, akik szintén az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcolnak. A szóvivő szerint a legfontosabb feladat az, hogy a terrorfenyegetés ellen egységfontban lépjenek fel az érdekelt felek.

A szóvivő szerint Moszkva abban bízik, hogy Darajában szerzett tapasztalatokat - a kormánycsapatok által ostromgyűrűbe vont damaszkuszi elővárosban a dzsihadisták számára lehetővé tették, hogy háborítatlanul Idlíbbe távozzanak - egész Szíriában alkalmazni fogják a harcok beszüntetése érdekében. Zaharova rámutatott, hogy a Szíriáról folytatott orosz-amerikai párbeszéd legfontosabb kérdése továbbra is az ellenzéki erők elkülönítése a terroristáktól.