A fogyasztói árak 5,4 százalékkal nőttek Kínában most januárban éves bázison - idézi a CNN a kínai statisztikai hivatal adatait.

Az áremelkedés szinte minden terméket és szolgáltatást érintett, de a kínai háztartások leginkább az élelmiszerek drágulását érzik meg, amely kiadásaiknak jellemzően a harmadát teszik ki. Itt különösen fájó a sertéshús 116 százalékos drágulása, amelyet persze nem elsősorban a koronavírus, hanem a sertéspestis miatt kellett elszenvedniük. A zöldségek januárban 17 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel ezelőtt.

Az egészségügyi szolgáltatások 2,3 százalékkal drágultak, de például a ruhákért csak 0,6 százalékkal kell többet fizetni.

A statisztikai hivatal is elismerte, hogy a szokatlan áremelkedés részben a koronavírus következménye. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy a kínai újév áremelő hatása idén januárban jelentkezett, szemben a tavalyi februárral.

A Citi közgazdászai egyértelműen a vírust "hibáztatják" azért, hogy megszakadtak a termelési és szállítási láncok. Számos gyár és üzem kényszerült bezárni, nem csak a karantén alá volt területeken. A Capital Economist szerint fontos tényező az is, hogy az emberek felhalmoztak a vírus kitörésekor, gyorsan megvették azokat az alapvető javakat, amelyekre egy esetleges lezárás idején szükségük lehet.A Nomura elemzői optimistán látják a helyzetet, szerintük a holdújév indextorzító hatása nem elhanyagolható és arra számítanak, hogy az infláció 4 százalék alatt marad.

A CNN szerint a kínai kormány tudja, hogy az áremelkedés milyen érzékenyen érinti az embereket, ezért igyekszik mindent megtenni annak mérsékléséért. Például arra kéri a cégeket, hogy fokozzák a termelésüket. Emellett figyelik az élelmiszerek és egészségügyi szolgáltatások árait is.

Januárban a hatóságok például 2 millió jüan (88,2 millió forint) büntetést szabtak ki egy üzletre, mert az majdnem hétszeresére (!) emelte a zöldségek árát. Egy másik esetben 500 ezer jüant ért, hogy valaki a káposzta kilójáért 2 dollárt (közel 600 forint) kért.

A hatalmas e-kereskedők, mint az Alibaba szintén figyelik partnereiket és ha irreális emelést látnak, akkor megteszik a szükséges lépéseket.