Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Georgiosz Papandreu kormányfő lemond, és ezzel egyidejűleg a kormányzó szocialista párt (Pasok), illetve legnagyobb ellenfele, a konzervatív Új Demokrácia megnevezi közös kormányfőjelöltjét, aki egy három hónapra választott ideiglenes kabinet élén irányíthatja Görögországot. Ez lett a vége az egy hétig tartó görög politikai káosznak, amely a miniszterelnök népszavazási kezdeményezésével indult. A hírt Karolosz Papouliasz államfő hivatala jelentette be, miután Papouliasz egyszerre tárgyalt Papandreuval és az ellenzék vezérével, Antonisz Szamarasszal.

Két politikus neve merült fel eddig lehetséges kormányfőként: Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszteré és Lukasz Papademoszé, az Európai Központi Bank korábbi elnökhelyetteséé. A koalíciós kormánynak két feladata lesz: görög részről aláírni az unió harmadik segélycsomagját, illetve előkészíteni a várhatóan február 19-én megtartandó előrehozott választásokat.

Nem tudni mikor szavaznak a csomagról

Tegnap még a menetrenden vitáztak a felek. Papandreu jó pár hónappal eltolta volna a szavazást, mert a politikai bizonytalanság káros az országnak, míg Szamarasz úgy gondolta, már december közepén a meg lehetne tartani a választásokat. Végül vasárnap késő éjszaka Venizelosz találkozott ellenzéki politikusokkal, és megállapodtak a februári időpontban - idézte a BBC a pénzügyminisztérium közleményét.

A megvan az új kormányfő, akkor a kabinetről egy héten belül megtarthatják a parlamenti bizalmi szavazást - mondta a kormányszóvivő. Ugyanakkor az még nem világos, milyen gyorsan dönthet a törvényhozás a segélycsomagról, márpedig ez az, amit Görögország minden külföldi partnere és a piacok kíváncsiak.