Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OPEC tagállamai novemberben azt vállalták, hogy január 1-jétől napi 32,5 millió hordóra csökkentik a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról. A nem OPEC-tagok decemberben csatlakoztak a megállapodáshoz és 600 ezer hordós csökkentésre tettek ígéretet.

Az OPEC és a non-OPEC országok decemberben megállapodtak abban, hogy öttagú bizottság felügyeli majd az ígéretek betartását. A tervek szerint havonta ülésező fórum első megbeszélésére vasárnap kerül sor Bécsben. A bizottságnak Oroszország, Algéria, Venezuela, Omán és Kuvait a tagja, amelyeknek a képviselői már szombaton egyeztettek.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a legtöbb ország a terveknek megfelelően csökkenti a termelését. A szaúdi energiaügyi miniszter is elégedett, és azt mondta, hogy januártól már mintegy napi 1,5 millió hordóval csökkent az olajtermelés.

Az olajtermelés visszafogásának célja a kőolaj árának emelése. Szakértők emlékeztettek arra, hogy a kőolaj ára összességében emelkedik azóta, hogy az olajtermelők megállapodtak a termelés visszafogásáról, ugyanakkor arra figyelmeztettek, ha nem sikerül a megállapodásnak megfelelően fél éven át tartani a termeléscsökkentést, a piac bizalma megrendülhet, a kőolaj ára pedig meredeken csökkenhet.