Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. Az ülésen utoljára vett részt Janet Yellen, a Fed vezetője, akinek a megbízatása a hét végén jár le. A nyíltpiaci bizottság tagjai egyhangúlag megszavazták Jerome Powell kinevezését a Fed élére február 3-ától.

A Fed tavaly decemberben, amikor 25 bázisponttal a jelenleg érvényes 1,50 százalékra emelte az alapkamatot, jelezte, hogy 2018-ban három újabb kamatemelésre kerülhet sor és a kamatemelés 2019-ben is folytatódhat, amíg a kamatszint el nem éri a 2,8 százalékot.

Az amerikai kamatláb 20 százalékon érte el a csúcsát 1980 márciusában és 0,25 százalékon a mélypontját 2008 decemberében.

A Fed részben a gazdasági szereplők szubjektív helyzetértékelését összefoglaló, január 17-én megjelent idei első Bézs Könyv jelentésére alapozta döntését. A november közepétől január 8-áig tartó időszakra vonatkozó helyzetelemzés a tavaly már megszokott módon "szerény vagy mérsékelt" szóhasználattal jellemezte a gazdasági növekedés ütemét.

Kiemelte ugyanakkor, hogy "különösen az építőiparban nő a szakemberhiány". Ennek ellenére "továbbra is csak mérsékelten nőnek a bérek, ahogy az árak is".

A szerdai kamatdöntés után ismertetett rövid közlemény szerint a fogyasztói árak emelkednek éves bázison az idén, az infláció a jegybanki 2 százalékos cél közelében stabilizálódik közepes távon.

A The Wall Street Journal (WSJ) által január közepén megkérdezett elemzők mindegyike arra számított, hogy a szerdai Fed ülésen a kamat szinten tartásáról döntenek. A szakértők 93 százalékos esélyt láttak ugyanakkor arra, hogy a Fed márciusban emeli a jelenleg 1,50 százalékos kamatát. (A Fed legközelebbi, kétnapos kamatdöntő ülése március 21-én ér véget.)

A Wall Street szakértői szerint az amerikai alapkamat a következő években 2,85 százalékig nő, ezen a szinten stabilizálódik.

A Fed tavaly háromszor - márciusban, júniusban és decemberben - emelt kamatot, rendre 25 bázisponttal.

Két éve decemberben a Fed szintén 25 bázisponttal 0,75 százalékra növelte az alapkamatot, ami az első kamatemelés volt egyéves szünetet követően, azután, hogy a gazdaságösztönző céllal közel tíz évig folytatott zérókamat-politika után 2015 decemberében elindította a kamatemelési ciklust - írta az MTI.

A kép forrása: Pixabay.