Joe Biden, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje a Guardian és az Opinium Research közvélemény-kutatása szerint 17 százalékpontos előnyre tett szert Donald Trump elnökkel, a Republikánus Párt jelöltjével szemben - hozta nyilvánosságra az eredményeket a Guadian.

A részvételüket valószínűnek mondó szavazók 57 százaléka Bidenre, 40 százaléka Trumpra adná a szavazatát, ha most vasárnap lenne az elnökválasztás. Ez nagyobb különbség, mint amit a CNN megrendelésére mértek a hónap elején - akkor 57-41 százalék adódott.

Reagennél fordult elő utoljára

Ha ez lesz a végeredmény, akkor Biden közel kerülhet Ronald Reagan republikánus elnök 1984-es győzelméhez a demokrata Walter Mondale-lel szemben. Akkor Reagan az arányos választáson a szavazatok 58,8 százalékát gyűjtötte be, míg Mondale-nek be kellett érnie 40,6 százalékkal. Ennél is nagyobb volt az akkori elnök fölénye a győztes mindent visz elvén alapuló választáson, ami végül is számít. Ezen a megszerezhető 538 elektorból 525-ög gyűjtött be, míg kihívója csak 13-at (97,6-2,4 százalék). Utóbbi csak Minnesota államban tudott győzni.

Volt olyan demokrata elnökjelölt, aki 17 százalékos vezetésről el tudta veszteni az elnökválasztást, mégpedig Michael Dukakis George H. W. Bushsal szemben 1988-ban. Dukakisnak azonban júliusban mérték a gigantikus különbséget, ne, pedig szűken három héttel az elnökválasztás napja előtt. Így ellenfelének rengeteg ideje volt, behozni a lemaradását.

Rossz hangulat, jó hangulat

A Republikánus Párt vezetősége attól tart, hogy egy nagy Biden-siker kihathat a szenátusi választásra is, így elveszthetik a többségüket a Kongresszus felsőházában. Ed Rollins, a Trumpot támogató politikai akcióbizottság tanácsadója azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy borzalmasnak látja az elnök politikai esélyeit, nagy hegymenetre van szükség, hogy a jelenlegi mélypontról fordítson.

Az Opinium felméréséből kiderül, hogy a hektikus hónap után, amelyben Trump rosszul sikerült szereplését a Bidennel folytatott első elnökjelölt-vitán az elnök koronavírus-betegsége követte, egyértelműen az hajtja Biden malmára a vizet, hogy a választók a pandémia kezelését tekintik jelenleg a legfontosabb problémájuknak. A demokrata jelölt a határozatlan választók körében öt százalékpontot erősödött szeptember óta, miközben meglévő hívei egyre elszántabbak. Korábban 75 százalékuk ígérte biztosra választási részvételét, míg most 82 százalékuk.

A részletek is a kihívó mellett

Bident jobb jelöltnek tartja a szavazók többsége az egészségügy, a társadalmi feszültségek kezelése és a foglalkoztatás terén, sőt a többség már a gazdaságban is többet vár tőle, mint Trumptól (45-43 százalékos arányban), pedig eddig ez ügyben az elnök volt a nyerő helyen. Donald Trump üzletemberi imázsán súlyos foltot ejtett a New York Times tényfeltáró cikke, amiből kiderült, hogy gazdagsága ellenére notórius adóelkerülő.

Fontos részlet, hogy Trump 2016-os ellenfelével, Hillary Clintonnal Biden nehezebb ellenfél. Négy évvel ezelőtt mindkét jelölt hagyományosan népszerűtlen volt, ám most az elnök elfogadottsági aránya mínusz 11 százalék, míg kihívójáé plusz 18, Trump elnöki munkájával a megkérdezettek 42 százaléka erősen elégedetlen, míg Biden kampányban tanúsított viselkedését a válaszadók 52 százaléka elfoghatónak találja.

A "Kivel inna meg egy üveg sört?" kérdésre Clinton nagyon rossz osztályzatot kapott, míg Bidennel a megkérdezettek 57 százaléka ülne le egy italra, miközben Trumppal csak 32 százalékuk. Miközben négy éve bejött az Trumpnak, hogy "Crooked (bűnöző) Hillarynak" gúnyolta ellenfelét, a "Sleepy (álmatag) Joe" nem működik. A válaszadók 48 százaléka szerint a 77 éves Biden állóképessége jobb, mint 74 éves ellenfeléé. Utóbbi kondícióját csak 44 százalékuk látja jobbnak.

Miért hagyták el?

Miközben Trump bázisa kitartóan hűséges hozzá, és a betegsége után az elmúlt napokban újrakezdett nagygyűlései bizonyára javítják táborának hangulatát, vannak jelei annak, hogy régi szavazói egy része is átpártol ellenfeléhez. Ráadásul olyan ingadozó államokban, amelyeket mindenképpen hoznia kellene a győzelemhez.

Az ex-Trump-szavazók 62 százaléka (akik tehát 2016-ban az ő neve mellé húzták be az X-et, de idén nem ezt tervezik) a koronavírus-járvány kezelésével elégedetlen, szerintük ezen a téren rosszul teljesített, ezért pártoltak el tőle. Ezenfelül az ex-Trump-szavazók 47 százaléka kifogásolni valót talál az elnök személyiségében és államfői viselkedésében is.

Az október 15-ére tervezett második elnökjelöltvita helyett Trump az NBC, Biden az ABC televíziós csatornán tart fórumot. A vita azért marad el, mert az elnök nem fogadta el, hogy korábbi betegsége miatt óvatosságból online formában tartsák meg a tévéközvetítést.