Már berúgni sem lehet? Lázadás érlelődik a kocsmazár miatt a briteknél

Lázadással reagáltak a brit vendéglősök arra, hogy 10 órakor be kell zárni a puboknak. Szerintük ez a járványkorlátozás indokolatlan, és belerúg az iparágba, amely már amúgy is padlón fekszik.
Barabás Júlia, 2020. szeptember 22. kedd, 12:14
Fotó: Napi.hu

Több mint 175 vendéglős írta alá azon nyomban azt a Boris Johnson brit miniszterelnöknek szóló nyílt levelet, amelyben elutasítják, hogy a vendéglátó helyeknek a járvány miatt este 10 órakor be kell zárniuk - írja a Guardian. A londoni kormány új korlátozó intézkedései közül ez a legkeményebb lépés. Az ágazat vezéralakjai nem rejtették véka alá a véleményüket a szabállyal kapcsolatban.

Az éles megjegyzéseiről ismert Tim Martin, a 861 pubot üzemeltető JD Wetherspoon kocsmalánc alapítója szerint aki kitalálta, hogy éppen a vendéglátóhelyeket kell keményebb intézkedésekkel sújtani, az hülye. Az emberek otthonaiban sokkal jobban terjed a járvány, mivel amikor vendégségbe járnak egymáshoz, semmilyen óvintézkedést nem tartanak be. "Ha Boris és hiteltelen tanácsadói megpróbálják kierőszakolni ezt a zárást, a nép haragja fog lesújtani rájuk" - dörögte a médiában.

A vendéglősök számokkal támasztják alá protestálásukat. A Public Health England adati szerint a szeptember 13-ai héten az ismertté vált fertőzések 45 százaléka idősotthonokban történt, 21 százalékuk oktatási intézményekben, 18 százalékuk munkahelyeken és csak 5 százalékuk ételt felszolgáló helyeken, köztük éttermekben és pubokban. Ágazati szakértők szerint a vendéglátást amúgy is térdre kényszerítette a járvány, az újabb korlátozás olyan, mintha belerúgnának a földön fekvő áldozatba.

Emma McClarkin, a British Beer & Pubs Association igazgatója felszólította a kormányt, hogy hosszabbítsa meg az ágazatot segítő intézkedéseit, köztük a kényszerszabadságon lévő munkavállalók támogatását és az áfa csökkentését. Emellett azt is követelik, hogy csökkentsék a sör büntető mértékű adóztatását. Az igazgató szerint a vendéglősök az elmúlt hónapokban alkalmazkodtak az új helyzethez, betartották a szabályokat, ami teszteli anyagi tűrőképességüket. Az újabb korlátozás sok cégnek a végső lökést adhatja a csőd felé.

Magyarországon is úgy döntött a kormány, hogy a vírus miatt korábban be kell zárni a kocsmákat: este 11 órától másnap reggel 6-ig nem lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek.

HOZZÁSZÓLÁSOK