Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pápa fogadkozott, hogy az egyház mindent meg fog tenni azért, hogy a visszaélések elkövetőit felelősségre vonják, és nem fogja eltussolni vagy kisebbíteni a bűncselekményeket - írta az MTI híre alapján az Index.hu.

A katolikus egyházfő azt ígérte, hogy felülvizsgálják és szigorítják majd a nemzeti püspöki konferenciák irányelveit a szexuális támadások megelőzésére és az elkövetők megbüntetésére vonatkozóan. A négynapos konferencia után a Vatikán ellenőrizni fogja, hogy minden püspök úgy térjen haza, hogy tisztában van vele, hogyan kell ezeket az irányelveket a gyakorlatba átültetni.

A papi pedofília áldozatainak képviselői csalódottságuknak adtak hangot Ferenc pápa beszéde után, mert szerintük az egyházfő csak a már többször hallott, régi ígéreteket ismételte meg, és kevés konkrét javaslatot tett. Az áldozatokat képviselő szervezetek többet vártak a tanácskozástól. A papi visszaélések felszámolásáért küzdő ECA jogvédő csoport szombaton szorgalmazta, hogy az egyházfő vállalja fel, hogy automatikusan kizárják a papi rendből mindazokat, akik visszaéléseket követnek el, illetve akik segítik ezeket a bűntetteket eltussolni. A szervezet követelte azt is, hogy hozzák nyilvánosságra a jogosan megvádolt papok neveit, valamint hogy az egyház fizessen kártérítést az áldozatoknak.