Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az intézkedés hátterében az áll, hogy a január 25-i forradalom óta az ország arany- és devizatartaléka 8 milliárd dollárral 28 milliárd dollárra esett.

A legfelsőbb katonai tanács egyik tagja azt mondta hétfőn, hogy folyamatosan nő az ország költségvetési hiánya, ami már megközelítette a 2 milliárd dollárt. A szünet nélkül tartó sztrájkok miatt e mellett számos vállalatnál továbbra sem indult be a termelés, vagy csak részlegesen, miközben a munkanélküliség már 10 százalék fölötti.

Nehezíti a gazdaság újraindítását az is, hogy az elmúlt hónapokban teljesen megszűntek a közvetlen külföldi befektetések, míg az idegenforgalom visszaesése miatt a költségvetés bevétele ebből az ágazatból 2,2 milliárd dollárral marad el a tervezettől. Egyiptomban a szállodák átlagos szobafoglaltsága jelenleg nem haladja meg a 20 százalékot úgy, hogy az ott lakók többsége helybéli.