Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket.

Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát.

A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.

A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal - írta az MTI.