A deficit csak augusztusban mintegy 1 milliárd lejjel nőtt. Románia 2009-ben kétéves, összesen 20 milliárd eurós készenléti hitelt írt alá az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal. Románia cserébe vállalta, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányát a tavalyi 7,2 százalékról idén 6,8 százalékra, jövőre 4,4 százalékra csökkenti. A balkáni ország ugyan már kikerült a recesszióból, de az idei GDP-je mintegy 1,9 százalékkal csökken a tavalyi 7,1 százalékos esést követően. A múlt héten a román központi bank elnökének a tanácsadója úgy vélte, hogy a GDP jövőre is csökkenhet az idei hanyatlás után. Lucian Croitoru egy bukaresti pénzügyi fórumon úgy vélte, hogy az idei GDP-csökkenés nagyobb lesz az eddig várt 1,9 százaléknál. A román kormányzat korábban a gazdaság 1,5 százalékos idei csökkenésével számolt. Azóta többször elhangzott, hogy nagyobb lehet a visszaesés, kormányzati szinten is már 1,9 százalékról beszéltek annak a hatására, hogy a kormány júliustól öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelte az áfát, és több adót is bevezetett. Az áfaemelésnek tudják be szakértők, hogy 10,5 százalékkal esett júliusban a kiskereskedelmi forgalom júniushoz képest, amikor még 3,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva. Éves összevetésben a júliusi kiskereskedelmi eladások 8,6 százalékkal hanyatlottak, elsősorban a nem élelmiszertermékek eladásának 9,4 százalékos esése miatt. Az idei első hét hónapban a román kiskereskedelmi eladások 5,6 százalékkal maradtak el a tavalyi év azonos időszakához képest. A költségvetési bevételt növelő áfaemelés célja az volt, hogy ne emelkedjen 6,8 százalék fölé az idei GDP-arányos államháztartási hiány. Ez egyik feltétele volt annak, hogy Románia megkapja a tavaly kötött, 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitel további részleteit. A legújabb hitelrészletet Románia a múlt héten kapta meg az IMF-től és az Európai Bizottságtól.