Az adó bevezetését 2016 márciusában jelentette be az akkori brit pénzügyminiszter, aki két évet adott a vállalatoknak arra, hogy csökkentsék termékeik cukortartalmát.

A rendelkezés már hatályba lépése előtt meghozta az első eredményeket: éves szinte a cukrozott üdítőitalok cukortartalma 45 millió kilogrammal csökkent, mivel a gyártók több mint 50 százalékkal csökkentették termékeik cukortartalmát, hogy közelítsék az adó által előírt cukorszinthez - jelentette be pénteken a brit pénzügyminisztérium az MTI tudósítása szerint.

Gyermekeink évente elfogyasztanak majd egy fürdőkádnyi cukrozott üdítőitalt, növelve az elhízás trendjét hazánkban - hangoztatta Stve Brine közegészségügyi államminiszter.

A politikus a rákkutatást támogató brit szervezet által nem rég közzétett, országos felmérés adataira utalt, amelyek szerint a 11 és 18 év közötti kamaszok cukrozottüdítő-fogyasztása több mint 234 üveget tesz ki évente, azaz a javasolt hozzáadott cukor mennyiségének háromszorosát. A 4 és 10 év közöttiek évi mintegy 110 üveget, a 18 év felettiek 70 üveget fogyasztanak.

A pénzügyi tárca korábban azzal számolt, hogy évi 520 millió fontot eredményez az államkincstárnak a különadó, az üdítőital-reform miatt azonban már csak 240 millió lehet a különadóból származó bevétele.

2015-ös hivatalos adatok szerint Nagy-Britanniában a 2-15 éves gyerekek 28 százaléka, a felnőttek 61,9 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ami az egyik legrosszabb mutató Európában. az egészségügyi kiadások fele, 27 milliárd font (10 620 milliárd forint) ment 2015-ben az elhízás miatti megbetegedések (köztük a szív- és érrendszeri betegségek és a diabétesz) kezelésére Nagy-Britanniában.