Ekkorát üthet Kína a világon - vége a szárnyalásnak

Már a világ legnagyobb vállalatai közül is jó néhány megkongatta a vészharangot Kínával kapcsolatban, mondván, az ázsiai ország gazdasági növekedésének lassulása kedvezőtlen hatással lehet második féléves eredményükre.
Napi.hu, 2015. augusztus 4. kedd, 20:01
Fotó: Reuters

Az utóbbi napokban a PSA Peugeot Citroen, az Audi és a Ford is visszavett növekedései terveiből, s olyan ipari cégek, mint a Caterpillar vagy a Siemens is arra figyelmeztették befektetőiket, hogy a kínai folyamatok negatív hatással lehetnek tevékenységükre - írja összefoglalójában a Financial Times.

Ezek a bejelentések egyértelműen arra utalnak, hogy a kínai gazdaság korábban vártnál lassabb növekedése és az ország tőzsdéinek mélyrepülése komoly fejfájást okoz az olyan nagyvállalatok vezetőinek, amelyek az utóbbi években a kínai piacon komoly pozíciókat építettek ki. Az Audi és a Renault a napokban jelentette be, hogy csökkentik idei eladási terveiket, a Volkswagen-csoport kereskedelmi igazgatója pedig rázósnak nevezte a következő évet az ázsiai országban. A Peugeot még a hét elején csökkentette a kínai piacon várt növekedési ütemét 7 százalékról 3 százalékosra, a Ford pedig egyenesen azzal számol, hogy 1990 óta először idén csökkenhetnek eladásai a világ második legnagyobb gazdaságában.

Nem csak az európai, de természetesen az amerikai cégek is érintettek. A lap idézi a United Technologies pénzügyi igazgatójának elemzői tájékoztatóját, amelyen arról beszélt, hogy Ázsiában a kínai piacon egyértelmű a lassulás, az ingatlanpiac, az építőipar egyértelműen nyomás alatt áll.

Sok cég számára Kína a lehetőségek országa volt, azonban nem tudta mindig beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul sokan most azzal szembesülnek, hogy az üzleti környezet nagyon rosszra fordul -  mondta Ludovic Subran, az Euler Hermes hitelbiztosító vezető közgazdásza a lapnak.

A kínai lassulás a kimagasló növekedést hozó évek után az utóbbi hónapokban vált igazán láthatóvá, a legutóbbi adatok szerint az ország ipari termelésének aktivitása 15 hónapja nem látott mértékben csökkent júliusban. A lassulás ráadásul egy masszív tőzsdei lejtmenettel párosul, hétfőn a Shanghai Composite index 2007 óta nem látott esést szenvedett el, egy nap alatt 8,5 százalékot veszített értékéből. Az index június eleji csúcsához képest már 30 százalékot veszített értékéből, annak ellenére, hogy kormányzat sorozatos intervenciókkal próbált gátat szabni a lejtmenetnek.

De nem csak az ipari szektorban, hanem a fogyasztási szektorban is a fő téma volt a jelentési szezonban a kínai lassulás. A söripari óriáscég, az Anheuser-Busch Inbev a Kínában eladott sörmennyiség 6,5 százalékos csökkenését jelentette. A ipari alkatrészgyártó Schneider Electric első féléves eredménye 12 százalékkal csökkent, s visszavette idei célszámait, ők a kínai építőipar és az ipari szektor gyengélkedését hozták fel okként. A cég ügyvezetője szerint a kínai piac folyamatosan gyengén teljesít, s ez rövid távon nem is látszik megváltozni.

A Siemens jelentése szerint kínai árbevétele 8 százalékkal csökkent, s az országból érkező új rendeléseik állománya 2 százalékos visszaesést mutat. Hogy Kína stabilizálódik-e, ez a milliárd dolláros kérdés - mondta Joe Kaeser, a Siemens vezérigazgatója.

A cégek a jelek szerint most kezdik megérteni, hogy nem egy normális, ciklikus lassulással állnak szemben Kínában. Ami most zajlik, az a gazdaság átállása egy másik, lassabb növekedéssel párosuló szerkezetre. Ez sokáig eltarthat, s mivel ezzel a kormányzat is tisztában van, arra számítunk, hogy további kamatvágásokkal és likviditási fröccsökkel próbálják majd meg enyhíteni ennek kedvezőtlen hatásait - mondta David Finch, a BNP Paribas elemzője a lapnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Helianthus, 2015.08.15 20:27

@juliann:

,,juliann, 2015. augusztus 15., szombat 20:02"

így van. Azért írtam utána, hogy érthető.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.08.15 20:02

@juliann: Honnan tudod, hogy nem fontos, ha nem nézted meg?

Válasz:::Pontosítsunk !!! Ez volt a kérdés ???

juliann, 2015. augusztus 15., szombat 18:21

@Helianthus: Utána néztél annak, amire felhívtam a figyelmedet a meghajtással kapcsolatban?
Küldtem egy linket még egy másik cikknél.

Ne haragudj ,nem néztem ,de tudod nekem nem fontos ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.08.15 19:59

@juliann:

,,@Helianthus: Valamikor ,az átkosban volt a Kecskeméti Zöldségkutató Intézet ,nyugatról jártak abban az idöben csodálni !"

Helytelenül írtad. Így kellett volna:

VALAMIKOR, AZ ÁTKOSBAN VOLT A KECSKEMÉTI ZÖLDSÉGKUTATÓ INTÉZET, NYUGATRÓL JÁRTAK ABBAN AZ IDŐBEN CSODÁLNI!

Utáltam a kutató intézeteket is. Ha nem lenne olyan, hogy sorsszerűség, azt sem tudnám, hogy ezek léteztek volna. Ami megmaradt bennem: Tétény, Érd, Szentes.

A mezőgazdaság szó sem hangzik jól fülemnek. Már attól undorom van, ami csak hasonlít hozzá. Azért hoztam még is szóba sokszor a hozzászólásomban, mert ezt az ország éppen úgy nem tudja kikerülni, ahogy én sem tudtam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.08.15 19:47

@juliann:

,,@Helianthus: Valamikor ,az átkosban volt a Kecskeméti Zöldségkutató Intézet ,nyugatról jártak abban az idöben csodálni !"

Azok a szép idők.
Utálom a zöldséget. Pedig kipróbáltam, egészséges.

,,Ùgy gondolom ,nem tud befolyásolni !!!"

Ugye, hogy csak gondoltad?
Még is igazad van. Ez nem a te területed. Másoknak kellene ezen gondolkodni, akiket a tudomány előbbre viteléért fizetnek, miközben erről halvány füstjük sincsen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.08.15 19:30

@Helianthus: Honnan tudod, hogy nem fontos, ha nem nézted meg?

Válasz:::Ha linkeled,megnézhetem ,meddig tart...
Ùgy gondolom ,nem tud befolyásolni !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html