Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EP jogi bizottsága hétfőn ült újra össze, hogy eldöntsék: teljesen alkalmatlannak találják-e Trócsányi Lászlót, hogy az EU biztosa legyen, vagy lát lehetőséget arra, hogy valamilyen intézkedéssel a magyar jelölt javítson a helyzetén. Az előzetes meghallgatáson ugyanis a magyar és a román biztos esetében találtak összeférhetetlenségi problémákat. Az EP jogi bizottsága egy 2017-ben elfogadott eljárásrend alapján egy nulladik lépcsőben nézte át a helyzetüket.

A Twitteren közzétett üzenetek alapján azonban kiderült, hogy a bizottság nem szeretne újabb lehetőséget adni sem a magyar, sem a román biztosjelöltnek. A bejegyzések szerint az EP jogi bizottsága Rovana Plumb román jelöltet ugyanis 13:7, Trócsányit 12:9 arányban szavazta le.

A hírt Doáth Anna a Momentum Mozgalom alelnöke, EP-képviselő is megerősítette Twitteren:

Lesz másik

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét pénteken reggel a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy :

van a zsebemben második, harmadik és negyedik megoldás is.

Korábban a sajtóban a lehetséges jelöltek között emlegették Járóka Lívia EP-képviselőt, Győri Enikő volt EU-ügyi államtitkárt és EP-képviselőt, valamint az utóbbi napokban Varga Judit igazságügyi minisztert, illetve Várhelyi Olivért, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetőjét is.

A Euronews korábban arról írt, hogy a Politico megszerezte a bizottság David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez írt levelét, amelyben a brit liberális Lucy Nethsingha, a JURI elnöke négy kifogásról ír Trócsányi személyét illetően:

  • több szempontból is kapcsolatba hozható a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodával;
  • az ügyvédi iroda 2018-ban, Trócsányi igazságügyi minisztersége idején kapott megbízási szerződést Paks II.-nek az Európai Bizottság előtti képviseletére;
  • Trócsányi személyes tanácsadójának nevezte ki az igazságügyi minisztériumban cége társtulajdonosát, miközben ő maga résztulajdonos volt a cégben;
  • problémát okozhatott az is, hogy igazságügyi minisztersége idején orosz gyanúsítottakat adtak ki Moszkvának, akiket később ott szabadlábra is helyeztek, pedig az Egyesült Államok is kérte kiadatásukat.

Miért bukott a román biztos?

A közlekedési biztosi posztra jelölt Plumb esetében az EP felé nem jelezett hitelek miatt állt elő az összeférhetetlenség: a JURI múlt heti közlése szerint a román jelölt azért nem kapta meg az EP-s szakbizottság támogatását, mert nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt, illetve saját pártját támogatta.

A román jelölt a JURI hétfői újabb ülése előtt levelet küldött a testületnek, amelyben azt írta: két ingatlant ajánlott fel hitelezőjének az EP-választások előtt felvett 800 ezer lejes (mintegy 170 ezer euró) kölcsön megtérítése címén, amelyet az illető elfogadott, így a JURI által megkérdőjelezett fedezetű és összeférhetetlenségi gyanút ébresztő tartozását rendezte.

Plumbnak egy 800 ezer euró értékű jelzáloghitele volt, amelyet 2007-ben vett fel házépítés céljából. Emellett egy magánszemély 800 ezer lej hitelt adott neki a májusi EP-választás előtt, ebből a pénzből támogatta pártját. Plumbnak ezt a pénzt vissza kellett volna kapnia a PSD-től, de a román állandó választási hatóság rendellenességet talált a párt kampányfinanszírozásában, és megtagadta 3,3 millió lejnyi (mintegy 700 ezer euró) kampánykiadás megtérítését.

"A jelzett megoldásnak késlekedés nélkül érvényt szerzünk, legkésőbb október 23-ig, amikor az EP-ben szavazni fognak az EB összetételéről, így az az adósság, amelynek rendezését önök aggályosnak ítélték, már nem létezik" - idézte a román biztosjelöltnek az EP jogi szakbizottságához küldött levelét a Mediafax hírügynökség.

Közben a bukaresti szociáldemokrata kormányt rendszeresen bíráló Klaus Iohannis jobboldali elnök konzultációt kezdeményezett a témában Viorica Dancila miniszterelnökkel. Az elnök korábban felszólította a kormányfőt, hogy vonja vissza Plumb jelölését, a román szociáldemokrata kormányzás újabb, az országot lejárató kudarcaként értékelve a jelölt leszavazását, ami kárt okoz Romániának. Iohannis szerdára hívta egyeztetésre Dancilát, aki azonban a hétvégén már jelezte: továbbra is kiáll Plumb uniós biztosi jelöltsége mellett.

A két elutasított jelölt sorsáról a végső szót Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke mondhatja ki.