Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Váratlanul növelte alapkamatát az indiai jegybank, hogy megállítsa a rúpia gyengülését. Az indiai nemzeti valuta a többi feltörekvő ország devizájával együtt az elmúlt napok feltörekvő piaci tőkekivonása nyomán került lejtőre. A bank 7,75 százalékról 8,0 százalékra emelte a kamatot, amivel meglepte az elemzőket.

A Bloombergnek nyilatkozó 45 szakértőből mindössze három számított erre a lépésre, a többiek hitelköltséget tartását várták. Az óvatos előrejelzést egyebek mellett az indokolhatta, hogy a pénzügyminiszter mindössze öt nappal ezelőtt figyelmeztette a jegybankot arra, hogy kötelessége a gazdasági növekedés segítése (azaz ne drágítsa a hiteleket). A jegybank december közepi ülésén nem nyújt a kamathoz.

Tovább felfelé

Raghuram Rajan, a bank kormányzója közleményében arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb veszélyt a magas, két számjegyű infláció jelenti. A fogyasztás és a befektetések fenntartható növekedéséhez csak úgy tud hozzájárulni a monetáris politika, hogy mindent megtesz az infláció lenyomása érdekében. Ennek megfelelően további szigorítás várható. Indiában tavaly 10 százalék volt a pénzromlás üteme, amit 2015-re nyolc százalékra akar leszorítani a jegybank.

A rúpia 14 százalékkal gyengült a dollárral szemben tavaly, ami az importtermékek, főként az olaj árának emelkedésén keresztül jelentősen hozzájárult az inflációhoz. A kamatemelés hatására néhány tizedszázalékkal erősödött az indiai deviza. Az országban májusban választások lesznek, és a politikusokat erősen idegesíti, hogy vesztettek már el választást Indában az infláció megugrása miatt.

Gigantikus emelés

Indiával szemben a török jegybanktól minden elemző kamatemelést vár. A jegybank ma este teszi közzé inflációs jelentését, miután megtartotta rendkívüli kamatdöntő ülését. Az erős politikai nyomás alatt lévő bank eddig devizatartaléka elégetésével próbálta tartani a líra árfolyamát, ám nem sok sikerrel. Az elemzők egyetértenek abban, hogy csak határozott kamatemeléssel lehet megállítani a káros folyamatot, annak ellenére, hogy Tayyip Erdogan miniszterelnök határozottan ellenzi a hitelköltségek növelését.

A jegybank magyar idő szerint este kilenckor tette közzé jelentését, amelynek ismertetésekor nem sok derült ki az éjfélkor életbe lépő új kamat nagyságáról. A Reutersnek nyilatkozó szakértők többsége 225 bázispontos emelésre számít, ami 7,75 százalékról egyből 10 százalékra vinné fel a kamatot. Van olyan szakértő, aki gigantikus 4,25 százalékpontos ugrásra számít.

Felkészül: Dél-Afrika

A dél-afrikai jegybank monetáris tanácsa holnap tart kamatdöntő ülést Pretoriában. A rand a török lírához hasonló nyomás alatt van. A platinabányákban kirobbant sztrájkok ugyanakkor nem könnyítik meg a döntéshozók helyzetét. Elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy a pillanatnyi helyzetben nem tudnak olyan intézkedést hozni, amellyel megállíthatják a rand gyengülését.