Eltanácsolja a riói olimpiától a sportolókat és a turistákat az önkéntesek munkájával készülő, Brazíliával foglalkozó brazzil.com hírportál. A rendezőket sok kritika érte részben azért, mert nőtt az erőszak a nagyvárost körülvevő bádogvárosokban, és mert nem veszik elég komolyan a Zika-vírus okozta fertőzésveszélyt, ám ez nem minden.

A portálon megjelent cikk idézi a Reuters birtokába került, két nem nyilvános tanulmányt, amelyekből kiderült, hogy a környék az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumokkal fertőzött. A kórokozókat megtaláltak az összes riói strandon, az evezős, a kajak-kenu és egyes úszóversenyek helyszínén is.

Életveszély

Ezek a szuperbaktériumok az elégtelen szennyvízkezelés miatt keletkeztek, majd bekerültek a folyóvizekbe. A riói rendezők azt ígérték, hogy a játékok idejére a város szennyizének 80 százalékát begyűjtik és megtisztítják, ám az AP megrendelésére készült felmérés szerint ezt nem tartották be. Így az említett versenyszámok sportolói szennyvíznek minősülő vízben lesznek kénytelenek versenyezni.

A KPC rövidítéssel jelölt szuperbaktérium eredetileg csak kórházak szennyvizében élt. Az USA Centers for Disease Control and Prevention (CDC) intézete szerint sürgős beavatkozásra lenne szükség, mert megtámadhatja a beteg tüdejét, vérrendszerét, vizelési rendszerét, illetve gyomor- és bélrendszerét, valamint agyhártyagyulladást okozhat.

Ötven százalék

A CDC szerint azok közül, akiket ez a szuperbaktérium megfertőz, minden második beteg meghal. A veszély attól függ, milyen erős az érintett immunrendszere. További rémes tulajdonsága a KPC-nek, hogy képes lappangani áldozata szervezetében, és csak akkor támadni, amikor valamilyen más betegség meggyengíti az ellenálló-képességét.

A két nyilvánosságra nem hozott jelentés szerint a mintavételek átlagosan tíz százalékában volt jelen a szuperbaktérium. Renata Picao, az egyik kutatás vezetője felhívja a figyelmet arra, hogy sem a tengervízben, sem a strandokon nem kellene megjelennie ennek a kórokozónak.

A szuperbaktériumok a gyenge szennyvíztisztítás miatt bukkantak fel. Bár a vizsgálatokat 2013-ban és 2014-ben végezték, a kutatók szerint a KPC elterjedtsége azóta csak nőhetett.

Még malteroznak

Más szempontból ígér nehéz napokat az olimpia résztvevőinek az, hogy a várost és a versenyek helyszíneit összekötő metróvonalon 50 nappal a játékok előtt még csak a falak burkolásánál tartanak. A szervezők persze azt ígérik, hogy négy nappal a kezdés előtt átadják a vonalat, ám szakértők keveslik a tesztelésre rendelkezésre álló időt - jelentette a Washinton Post.

A 15 perces metróút alternatívája a jobb napokon is egy órán át tartó buszozás a hegyeken és a bádogvárosokon át. A vészhelyzetet mutatja, hogy készültek tartalék tervek is. Ezek elkülönített sávokat tartalmaznak a versenyekre utazóknak, illetve arról szólnak, hogy expresszbuszok indításával váltanák ki a metrót.

Csillagászati árak

Miután a szállodákban már alig van hely, a rióiak megpróbálják nagy pénzért kiadni lakásaikat az olimpia idejére. Egy háromszobás apartman bérleti díja egy éjszakára elérheti a 2300 dollárt (644 ezer forint). És ez egy olyan helyen lévő lakásra vonatkozik, amely nyolc kilométerre van a híres Krisztus-szobortól és 35 kilométerre a versenyek színhelyétől.

Rossz előjelek

A túlhajtott építkezésekkel kapcsolatos aggodalmakat erősítette, amikor áprilisban egy bicikliút összeomlott két kocogó halálát okozva. Az olimpiai presztízsberuházásban épült út csodálatos tengerparti kilátást nyújtó szakaszát egyszerűen elmosta egy nagy hullám.

És ez nem minden. A Rio megújított kikötői részét és az egyik repülőteret összekötő gyorsvasút üzembe állítása másnapján egy jókora áramszünet miatt leállt. Az utasoknak gyalog kellett folytatniuk az útjukat. Egy júniusban átadott autópályát kátyúk és repedések csúfítanak el.

A kormány által kinevezett auditorok azt is vizsgálják, hogy a metró tervezett 1,6 milliárd dolláros költsége hogyan nőhetett 2,9 milliárdra. Emellett kíváncsiak lennének arra, mégis hogyan fogják megfelelően tesztelni a szakaszt a rendelkezésre álló rövid idő alatt. Tudni akarjuk, hogy a rövidített átadási időszak nem veszélyezteti-e az utasok biztonságát - fejtegette az állami számvevőszék vezetője.