Elfelejthetjük a béremeléseket?

Az európai kormányoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy elkerüljék az inflációs hatások tovagyűrűzését, más szóval az ár-bér spirál beindulását - hangsúlyozta az ECB elnöke.
NAPI, 2011. április 26. kedd, 11:09

Az infláció tovagyűrűzésének veszélye miatt az európai döntéshozóknak meg kell akadályozniuk az áremelkedésekkel kapcsolatos várakozások erősödését - hangsúlyozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke egy finn lapnak adott interjújában. A nagy a kockázata a másodlagos inflációs hatásoknak szögezte le - ez a terminológia azt jelenti, hogy a fogyasztói árak emelkedése nyomán lendületet kaphat a bérek növekedése, ami az infláció felgyorsulásához vezet. Az ECB döntéshozói már legutóbbi kamatdöntésük alkalmával jelezték, hogy a monetáris politika szigorítása mellett vannak, amit elemzők úgy értelmeznek, hogy idén még további 50 bázisponttal, 1,75 százalékig emelhetik a bank alapkamatát.

Trichet természeténél fogva átmeneti intézkedésként jellemezte nyilatkozatában az eurózóna államkötvényeinek vásárlását a másodlagos állampapírpiacon. Ezek a lépések függetlenek a bank kamatdöntéseitől, utóbbiak ugyanis az árstabilitás alakulásának függvényei - tette hozzá. A bankelnök leszögezte, hogy teljes mértékben megbízik az USA hitelképességében, szerinte a fejlett országoknak kivétel nélkül ügyelniük kell arra, hogy fiskális politikájuk hosszú távon fenntartható legyen.

Trichet az S&P múlt heti döntésére utalt, amelyben a hitelminősítő jelezte: ronthatja az USA adósságaira adott AAA beosorolását, ha az amerikai kormány nem áll elő a költségvetési hiány csökkentésének hiteles tervével. A bankelnök hangsúlyozta, hogy teljesen egyetért az amerikai döntéshozók álláspontjával, miszerint az erős dollár az USA érdeke.

HOZZÁSZÓLÁSOK