A görög parlament szerda este 7,4 százalékos hiány előirányzattal fogadta el a jövő évi állami költségvetést, amely még inkább megszorítja gazdaságilag az adósság fojtogatta országot, mint amekkora takarékosságra eddig szükség volt.

A szavazást néhány órával megelőzően több ezer ember tüntetett Athén utcáin a tervezet ellen. A költségvetési hiányt a kiadások további lefaragásával és adóemeléssel 7,4 százalékosra tervezik, az idei mintegy 9,4 százalékos deficit után. Ez feltétele annak, hogy az ország számára továbbra is rendelkezésre álljon az IMF és az Európai Unió közös hitelkerete, amellyel májusban megmentették az országot a pénzügyi összeomlástól.

Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök a szavazás előtt a parlamentben azt mondta a képviselőknek, hogy a kormány mindent megtesz az ország túléléséért.

A költségvetési hiány idei aránya egy hat százalékpontos év közbeni lefaragás eredménye, és valószínűleg nem is teljesül. A jövő évi törvényben felvázolt intézkedések pedig nem nyugtattak meg mindenkit afelől, hogy az ország képes lesz kijutni a válságból.


A Moody's Investors Service december 16-án további leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Görögország már most sem befektetési ajánlású - vagyis "bóvli" - kormánykötvény-adósi besorolását, az adósságcsökkentés, a költségvetési bevételek és a külső támogatás növekvő bizonytalanságaival indokolva a lépést.


A felülvizsgálat a "Ba1" szintű hazai és külső kormánykötvény-adósi osztályzatra vonatkozik. A hitelminősítő közölte, hogy a görög besorolás akár több fokozatú visszaminősítése is elképzelhető, ha a felülvizsgálat során a cég annak növekvő kockázatát látja, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért görög adósságráta a következő három-öt évben sem fog stabilizálódni, vagy növekszik annak a kockázata, hogy az EU-támogatás 2013 - a jelenlegi támogatási csomag kifutása - után a Moody's által jelenleg vártnál kevésbé lesz erőteljes.

Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelyre több hitelminősítő befektetési szint alatti osztályzatot tart érvényben. A három nagy - Moody's, Standard & Poor's, Fitch Ratings - közül már csak a Fitch sorolja befektetésre ajánlott szintre a görög adósságot, "BBB mínusz" besorolással, de ezt az osztályzatot is leminősítést valószínűsítő negatív kilátás egészíti ki.