Elfogatóparancs kiadását kérik Puigdemont ellen

A spanyol ügyészség európai elfogatóparancs ismételt kiadását kérte a madridi legfelsőbb bíróságtól Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen hétfőn.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 22. hétfő, 11:37
Fotó: AFP

Az ügyészség kérelmének indoka, hogy a katalán politikus csaknem három hónap után elhagyta Brüsszelt, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült - írja az MTI. A volt elnök Dániába utazott, ahol egy konferencián vesz részt a koppenhágai egyetemen. A kétnaposra tervezett úton dán politikusokkal is találkozik. Belgiumban a bíróság mérlegeli a kiadatást az európai elfogatóparancs alapján, Dániában viszont nem.

A spanyol ügyészség újabb indítványáról Pablo Llanera bíró dönt, ő az, aki december elején úgy határozott: visszavonja a még novemberben kiadott európai elfogatóparancsot Puigdemont és leváltott kormánya négy tagja ellen. (Erőt kaphat a katalán függetlenség - felállt az új kormány.)

A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben arra hivatkozva, hogy döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.

Fotó forrása: AFP Photo/PAU BARRENA

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hatarvadasz, 2018.01.22 13:33

A spanyol demokrácia és az önrendelkezés találkozott a szabad vélemény nyilvánítással.
Az állampolgári jogok és a mentelmi jog össze lett keverve náluk is.
Úgy látszik a Spanyol kormány nem tolerálja azt ha az emberek nem akarnak tovább eltartói lenni parazitáiknak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html