A világ kormányainak sürgősen össze kell szedniük magukat, és meg kell tenniük azokat a határozott lépéseket, amelyek segítségével elkerülhető országaik gazdaságának megroggyanása - figyelmeztette hallgatóságát egy washingtoni konferencián David Lipton, a Nemzetközi Valutaalap első igazgatóhelyettese. Nőtt a globális fellendülés kisiklásának veszélye - tette hozzá a Guardian tudósítása szerint.

A világgazdaság kilábalása a 2008-2009-es nagy válságból tovább folytatódott az elmúlt időszakban, ám a folyamat most válaszúthoz érkezett. Az egyik elágazás tovább visz előre, míg a másik eltérítheti a világ országait a kedvező iránytól.

Kimerültek

A szakember szerint a kritikus helyzetet jelzik az értékpapírpiacok kilengései és a keresletet makacsul meghaladó kínálat miatt alacsony szinten beragadt nyersanyag és energiahordozó-árak. Emellett növeli a kockázatokat egy "szubjektív" tényező is, nevezetesen hogy a kormányzati vezetők és a jegybankárok kezdenek kifutni a helyzet kezelésére szolgáló ötleteikből, illetve a tettrekészségükből.

Sok országban a döntéshozók kifutottak a muníciójukból vagy elvesztették az elszántságukat arra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket - fogalmazott Lipton. Közös érdeke a világ országainak, hogy a fejlett és a feltörekvő országok túllépjenek enerváltságukon, feltámasszák azt a tenni akarást és együttműködési szándékot, amely a fellendülés elindításának időszakában jellemző volt rájuk.

Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy a 2008-2009-es recesszió idején a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 csoport tagjai összehangolták a bajok orvoslására tett erőfeszítéseiket.

Nőhet az adósság

Hogy konkrétabb legyen, az IMF második embere leszögezte, hogy a kormányoknak ki kellene használniuk az adópolitikában, illetve a célzott költségvetési kiadásokban rejlő gazdaságélénkítési lehetőségeket. A fiskális politikát a növekedés serkentésének szolgálatába kellene álltani.

Azoknak az országoknak, amelyek költségvetése kínál ehhez mozgásteret csökkenteniük kellene az adókat és infrastrukturális fejlesztésekbe kellene kezdeniük. Ez persze az államadósság növekedéséhez vezethet, ám Lipton szerint ennek ellenére érdemes megfontolni az intézkedéseket.

Az infrastrukturális beruházások önmagukban is hasznosak, és emellett kedvező tovagyűrűző hatást is gyakorolnak a gazdaságra. A bérek emelése és az adócsökkentés ösztönzi a fogyasztók költekezést, amely a folyó fizetési mérlegtöbblettel rendelkező országok hasznára válhatna - fejtegette.

Ésszel kell csinálni

Persze ügyelni kell az intézkedések pontos megtervezésére. Például a jövedelmeket azoknál a gazdasági szereplőknél kell hagyni, amelyek, akik a legnagyobb valószínűséggel elköltik a kasszájukban, a zsebükben maradó pénzt.

Lipton beszédének végén a legendás brit miniszterelnök, Winston Churchill egyik mondásával próbálta lelkesíteni hallgatóságát. Sosem féltem cselekedni, csak a tétlenség aggasztott - mondta a nagy előd, és az IMF-vezető úgy gondolja, hogy most pont olyan pillanathoz érkezett a világ, amikor ennek szellemében kell eljárnia.

Az összehangolt beavatkozások enyhíthetik a bankrendszer fájdalmait, gyógyírt kínálhatnak a feltörekvő országoknak és idővel orvosolhatják azt a problémát, hogy rövid távon nő világ országainak eladósodottsága.