Elgurult a gyógyszer a görög pénzügyminiszternél - Varufakisz a hitelezők terrorjáról beszél

A német pénzügyminiszter nem zárja ki, hogy Görögország kiválhat az euróövezetből. Wolfgang Schäuble erről abban az interjúban beszél, amelyet a német Bild magazin közölt szombaton, egy nappal a nemzetközi hitelezők által elvárt reformokról tartandó görög népszavazás előtt. Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter viszont "terrorizmussal" vádolta Görögország hitelezőit az El Mundo spanyol napilapnak adott nyilatkozatában.
MTI-Eco, 2015. július 4. szombat, 15:25
Fotó: Reuters

Mindkét politikus interjúja a görög kampánycsend idején jelent meg. A kiválás lehetőségéről szólva Wolfgang Schäuble megjegyezte: "hogy az euróval vagy átmenetileg anélkül" vészelik át ezt a helyzetet, "erre a kérdésre csak maguk a görögök tudnak válaszolni".

Ugyanakkor "az is egyértelmű, hogy Görögország népét nem fogjuk cserbenhagyni" - fűzte hozzá a német pénzügyminiszter, nyilvánvalóan Görögország továbbra is fennmaradó EU-tagságára utalva.

Schäuble hangsúlyozta, hogy az euróövezet államai szigorúan betartják a valutaunió szabályait. "Egy közösség csak akkor működhet, ha a tagjai betartják a szabályokat. Ezzel együtt önkritikát kell gyakorolnunk: mi, németek és a franciák voltunk azok, akik 2003-ban elsőként megszegtük az euró stabilitási szabályait. Ez volt a bűnbeesés" - fejtette ki.

A német politikus szerint a görög bankszektor helyzete nem jelent fenyegetést Európa más pénzintézeteinek. "Mégha egész bankok omolnának is össze, +a fertőzésveszély+ viszonylag csekély" - mondta, úgy vélekedve, hogy a piacok elmúlt napok fejleményeire adott visszafogott reagálása is azt mutatja, hogy a probléma kezelhető.

Schäubléval szemben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke úgy vélekedett, az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy "drámai üzenetekkel" reagáljon, ha a vasárnapi görög népszavazáson a "nem" hívei győznének. Egy elutasító döntés sem az euróövezet, sem a tárgyalások kapuját nem zárja be Athén előtt - fogalmazott a lengyel uniós vezető a Politico.eu című hírportálnak.

Tusk szerint a hitelezői program görög elutasítása persze "nyilvánvalóan szűkítené a tárgyalások mozgásterét". "Szeretném azonban előrebocsátani, hogy emiatt bizonyosan nincs szükség semmilyen drámai üzenetre..." - mondta, nyitva hagyva az Athénnal való tárgyalások folytatásának lehetőségét.

"A legfőbb célunk az, hogy megőrizzük egységesnek az euróövezetet" - tette hozzá az Európai Tanács elnöke az uniós ügyekkel foglalkozó portálnak.

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter nem fukarkodott a drámai megfogalmazásokkal, egy szombaton megjelent nyilatkozatában "terrorizmussal" vádolta Görögország hitelezőit, akik szerinte "meg akarják alázni a görögöket". "Amit a görögökkel tesznek, azt úgy hívják, hogy terrorizmus" - jelentette ki az El Mundo című spanyol napilapnak nyilatkozva Varufakisz, aki amúgy is szabados hangvételéről ismert.

"Miért kényszerítettek bennünket a bankok bezárására? Hogy félelmet ültessenek az emberekbe. És amikor a félelemkeltésről van szó, ezt a jelenséget terrorizmusnak nevezik" - fejtette ki Varufakisz arról a politikáról, amit Athén hitelezői, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió folytattak.

Arra a kérdésre ugyanakkor, miért biztos abban, hogy a "nemek" népszavazási győzelme esetén is sikerül megállapodásra jutni a hitelezőkkel egy pénzügyi mentőcsomag feltételeiről, azt mondta, hogy a megállapodás elmaradása túl sokba kerülne minden félnek. "Mivel túl nagy a tét, úgy Görögország, mint Európa számára, biztos vagyok benne." Európa nem engedheti meg magának Görögország összeomlását - tette hozzá.

Varufakisz előzőleg egy Twitter-üzenetében rosszindulatú pletykának minősítette a Financial Times egyik cikkét, amely szerint a görög takarékoskodók számláiról 30 százalékot leemelhetnek az ország bankjainak feltőkésítése érdekében. A brit üzleti napilap egy ilyen művelet lehetőségéről szóló cikke "rosszindulatú pletyka, amelyet a görög bankszövetség vezetője cáfolt" - írta a közösségi portálon a radikális baloldali görög kormány pénzügyminisztere.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2014, 2015.07.05 22:21

@Abbe: "Azok szoktak háttérhatalomról beszélni, akik azt hitték, hogy a hitel az adomány, amit nem kell kamatos kamataival visszafizetni."
Ez komoly.:D Ezen sokáig gondolkoztál, vagy ez okosság csak úgy jön belőled? A politikát befolyásoló erőkről azok szoktak beszélni, akik utánajárnak a történéseknek, nem pedig a tv előtt bambulnak.
MLB2014, 2015. július 5., vasárnap 14:07-kor már leírtam neked a lényeget, nem teszem megint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.07.05 21:44

@Abbe: "nem a realitások talaján állva vettek fel visszafizethetetlennek látszó összegeket."

Mint a lengyelek, akiknek elengedték a tartozást?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2015.07.05 21:35

@hunorti: " 38 év alatt 72-től kifizettünk már 150-200 mrd dol kamatot-tőkét
...van egy világot kifosztó háttérhatalom....3000 éve ,tudjuk kik ők ..!"

Azok szoktak háttérhatalomról beszélni, akik azt hitték, hogy a hitel az adomány, amit nem kell kamatos kamataival visszafizetni.

A háttérhatalmi dumát azok szokták elővenni, akik erőn felül és nem a realitások talaján állva vettek fel visszafizethetetlennek látszó összegeket.

Hogy Te is értsd...Van egy ismerősünk, aki hitelre vett egy Suzukit akkor mikor elég volt 2 közüzemi számlát bemutatni az "üzlethez".
Kérdeztük tőle, hogy mennyi a törlesztője, és tudja e majd fizetni. Azt mondta, talán tudja...Megkérdeztük tőle, hogy a kocsi előtti időkben megmaradt e havi 20000 forintja. Azt válaszolta, hogy ritkán. És ez az ember vett hitelre kocsit, mert sajnos kapott hitelt. Az autót természetesen visszavette a bank, azóta átkoz minden bankot és banki dolgozót.

Aki hitelre vesz pl. plazma tv-t az ne csodálkozzon, ha a törlesztőrészletek összegzése után kiderül, hogy az áhított készüléket kétszeres, vagy háromszoros szorzóval vette.

A kormányok is így vannak a hitellel, hogy valami majd csak lesz, és megpróbálnak időt nyerni. Időnként sikerül, aztán fizetni kell a mint egy katonatisztnek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.07.05 19:20

@juliann: 2049...


..az ok ...akkor is lesz a boltban martens bakancs !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2014, 2015.07.05 18:53

@Helianthus: ???
Te se vedd magadra, de én tudom mit beszélek, te meg csak hablatyolsz kozmológiai ökörségről meg már lassan békaemberekről.
Ezek már nem csak a történelmi események logikus következtetései, hanem gondos kutatómunkával alátámasztott tények.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html