A szerb kormány korábban júliustól 10 százalékos bércsökkentést jelentett be a közszférában, és kilátásba helyezte a nyugdíjak ugyanilyen arányú csökkentését októbertől. Aleksandar Vucic miniszterelnök a napokban arról beszélt, hogy mindkét téma októberben kerül újra a kormány asztalára.

Szerbiában a nettó átlagkereset mintegy 45 ezer dinár (120 ezer forint), az átlagnyugdíj pedig 24 ezer dinár (64 ezer forint), régiónként azonban hatalmas eltérések tapasztalhatók. A hétmilliós országban több mint 1,7 millió a nyugdíjas, a munkanélküliségi arány 20,8 százalékos, a fiatalok körében pedig rendkívül magas: 51,8 százalékos.

Pavle Petrovic, a szerbiai költségvetési tanács elnöke szerint az év végére az ország költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 8,7 százalékát teszi majd ki - az árvíz előtt ezt 8,5 százalékra becsülték -, míg az államadósság meghaladja a GDP 70 százalékát. A gazdasági szakember a Danas című napilapnak kifejtette, hogy emiatt elkerülhetetlen lesz mind a bérek, mind a nyugdíjak 10 százalékos csökkentése. Hozzátette azonban azt is, hogy a megszorításokból fennmaradó összeggel sem lehet megoldani az ország nehéz anyagi helyzetét, mindenképpen szükség van a veszteséges állami vállalatok problémájának megoldására is.

Az évszázad és az évezred esőzésének és árvizének is nevezett természeti katasztrófa további majdnem fél százalékos GDP-arányos gazdasági csökkenést hoz majd - mondta Petrovic. A költségvetési tanács a 2014-es évre nem jósolt gazdasági növekedést, úgy vélték, ez a stagnálás éve lesz, az árvíz miatt azonban csökkenésre kell számítani, még úgy is, hogy az újjáépítések némileg korrigálhatnak ezeken a számokon - magyarázta.

Dusan Vujovic gazdasági miniszter a szerbiai közszolgálati televíziónak adott interjújában közölte, hogy a kormány csak végső esetben döntene a bérek és nyugdíjak csökkentéséről, inkább az állami vállalatok más kiadásain igyekszik majd takarékoskodni. Hozzátette: szerinte nem kell recesszióra számítani, a külföldi befektetők továbbra is érdeklődnek az ország iránt.