Kijev kész elhalasztani társulási szerződésének megkötését az Európai Unióval, aminek záró megbeszélését eredetileg most csütörtökre tervezték, de kész Brüsszelbe utazni tárgyalások folytatására - nyilatkozta nyugati újságíróknak Viktor Janukovics ukrán államfő. Mint mondta, nagy jelentőséget tulajdonítanak az uniós tagság előszobájának tekinthető társulási szerződésnek, de egyértelművé tette, hogy nem engednek a nyomásnak, és nem engedik szabadon a hivatali hatalommal való visszaélésért hét éves börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko volt miniszterelnököt.

Az elnök, aki eddig kétértelműen nyilatkozott az ügyben, még azt is kilátásba helyezte, hogy hatályon kívül helyezik azt a törvényt, amelynek alapján a "narancsos forradalom" egyik vezéralakját elítélték, most bekeményített. Szerinte Timosenko szabadon bocsátása azt üzenné a társadalomnak, hogy aki ellenzéki, az büntetlenül követhet el bűncselekményt. A volt miniszterelnökre, aki egyetlen komoly ellenfele lehetett volna a következő elnökválasztáson, ha nem zárják börtönbe, ráadásul újabb per vár - 405 millió dolláros sikkasztással vádolják, amiért további 12 éves börtönbüntetésre ítélhetik. A megfigyelők szerint az előzmények ismeretében biztosra vehető ez az ítélet is.

Bár elsősorban a gazdaság lesz a témája, vélhetően a Timosenko-ügy is felmerül majd Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Janukovics mai donyecki találkozóján, bár a hivatalos napirendben nem szerepel. Az oroszoknak kellemetlen a dolog és bírálták is az ítéletet, de az újabb vádakról Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma már úgy nyilatkozott, hogy ez egy bűnper tárgya.