Elindul a Galileo műholdas navigációja

Elindítja kezdeti szolgáltatásait csütörtökön az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszere (Galileo) a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára - jelentette be szerdán az Európai Bizottság.
MTI, 2016. december 14. szerda, 14:59
Fotó: Napi.hu

A brüsszeli testület arról számolt be, hogy a Galileo ingyenes navigációs, illetve hely- és időmeghatározási szolgáltatást fog nyújtani, amely a rendszer jeleit használó, autókba vagy okostelefonokba épített chipekkel vehető majd igénybe. Ősszel kerültek piacra az első ilyen telefonok, 2018-ra pedig már az Európában forgalomba hozott új autók mindegyikébe beépítik a szükséges lapkakészleteket. Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.

A rendszer emellett biztonságos szolgáltatásokat tesz elérhetővé a közigazgatási szervek számára, és segíti a veszélyhelyzetek kezelését. A Galileo földi infrastruktúrája és műholdjai már működésre készek. Jelei rendkívül pontosak lesznek, de még nem folyamatosan elérhetők, ezért a kezdeti szakaszban az amerikai GPS műholdas navigációs rendszerrel együttesen lesznek használhatók.

A következő években újabb műholdakat állít majd pályára az Európai Űrügynökség, aminek következtében fokozatosan javulni fog a navigációs rendszer világszintű elérhetősége. A 30 műholdból álló rendszer egésze a tervek szerint 2020-ra fog teljes kapacitással működni.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az Európai Unió és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítse Európát az amerikai GPS műholdas navigációs rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ablakzsiraf, 2016.12.14 16:11

"amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja."
Ez igaz, de ahogy tudom egy ilyen konfliktus esetén az idegen helymeghatározó műholdakat is haladéktalanul "blokkolni" fogják...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html