Elképesztő megosztottság a briteknél - csak kevesen járnak jól

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, ám a vagyoneloszlás szinte végletesen egyenlőtlen, ezért a vagyontömeg növekedése várhatóan nem gyakorol jelentősebb felhajtóerőt a fogyasztásra - idéz az MTI.
K. Kiss Gergely, 2017. április 14. péntek, 16:39

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics által elvégzett modellszámítás szerint a brit háztartások összvagyona az ingatlanvagyon és a nettó pénzügyi eszközök összértéke alapján 9200 milliárd font (3400-szor ezermilliárd forint) volt 2016 végén, 8 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

Ez a vagyontömeg az Oxford Economics londoni elemzőinek számításai szerint a háztartások átlagos bruttó éves elkölthető jövedelmi hányadának 719 százaléka. Ez az arány egy évvel korábban 686 százalék volt, jelenleg pedig 129 százalékponttal haladja meg a 2008-2009-es recessziós évben mért mélypontot.

A ház szerint a közgazdaságtudomány régóta ismert koncepciója a vagyonhatás, amely azt tételezi, hogy a vagyon növekedésével a háztartások gazdasági biztonságérzete is erősödik, és ez magasabb költekezést eredményez. Az Oxford Economics által alkalmazott számítási modell azonban azt mutatja, hogy ez a vagyonhatás Nagy-Britanniában mérsékelt: minden 10 százalékos vagyonnövekedés mindössze 0,2 százalékkal növeli a fogyasztási kiadásokat.

Ennek egyik elsődleges oka - különös tekintettel a különböző vagyoni helyzetű háztartások eltérő fogyasztási határhajlandóságára - az, hogy a brit háztartások leggazdagabb egy százaléka birtokolja a nemzetgazdasági szintű háztartási vagyontömeg 20 százalékát, a legszegényebb 20 százalékra viszont alig 1,5 százalék jut az összvagyonból.

Az Oxford Economics nominális kimutatása szerint a brit háztartások leggazdagabb ötödének átlagos vagyona 853 ezer font, a legszegényebb 20 százaléké viszont csak 23 600 font. A brit társadalmon belüli szélsőségesen egyenlőtlen vagyonmegoszlásra más nagy elemzőházak is felhívták már a figyelmet.

Lehet, hogy ennél is rosszabb a helyzet

A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő Oxfam kutatóintézet és kampányszervezet legutóbbi - az Oxford Economics számítási modelljétől valamelyest eltérő - kimutatása szerint a britek leggazdagabb 10 százalékáé a nemzetgazdasági szintű magánvagyontömeg 54 százaléka, ezen belül a felső 1 százaléké az összvagyon 23 százaléka. A britek legszegényebb 20 százaléka viszont országos átlagban a magánvagyon 0,8 százalékán osztozik.

Az Oxfam számításai szerint ez azt jelenti, hogy a legtehetősebb 634 ezer brit összvagyona több mint a hússzorosa a legszegényebb 13 millióénak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2017.04.14 21:03

Isten bizony könnyes lett a szemem, nem is értem, hogy miért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html