Az észak-koreai sztálinista rezsim valószínűleg hozzálátott az algatenyésztés stratégiai gazdasági ággá fejlesztéséhez - idézte a 38 North internetes portál megállapítását a CNBC. Ez a portál a Johns Hopkins School of Advanced International Studieshez tartozik. Az gazdasági és politikai elszigeteltségben működő rezsim sokat várhat az akgától.

A tavakban folytatott algatenyésztés eredményeként olyan erőforrásra tehetnek szerint, amelyet élelmiszerek, műtrágya, nyersanyagok és üzemanyagok előállításához is használhatnak. A 38 North szakértői szerint hosszabb távon az algára támaszkodva Észak-Korea ellensúlyozhatja az ellene hozott nemzetközi gazdasági szankciók negatív hatásait.

Régi terv

A világűrből készült felvételek tanulsága szerint a rezsim az ezredforduló óta kísérletezik az algatenyésztéssel, ám az utóbbi időben bővítette ez tevékenységét. Az utóbbi időben az ország különböző részein számos tavakat és más létesítményeket tartalmazó üzem jelent meg a felvételeken. Ezek a korábbiaknál jóval nagyobbak és fejlettebbnek tűnnek.

A gengszter állam születése óta azzal küszködik, hogy az ország alatt nincsenek kibányászható kőolaj-lelőhelyek, ezért - elsősorban Kínából - importálnia kell a méretes hadigépezetet, a szállítást és a műtrágyagyártást kiszolgáló energiahordozót. A rezsim legutóbbi rakétakísérleteire válaszul bevezetett új korlátozások például az üzemanyagok exportját is értinik.

További régi probléma az élelmiszerhiány, amely esetenként éhezést okoz, emellett a rezsim ideológiájának alapeleme az önellátás - illetve az erre alapozott teljes függetlenség - hirdetése, amihez szintén illeszkedne a hazai algaipar felfuttatása.

Zöld arany

Az algát magas proteintartalma és többféle felhasználási lehetősége miatt egyesek zöld aranynak vagy szuperélelmiszernek is nevezik. A fejlődő országokban régóta kísérleteznek vele mint az éhezés leküzdésének fegyverével. A probléma az, hogy egyelőre nem igazán alkalmas a tömegtermelésre.

Az Észak-Koreáról gyűjtött adatok alapján készült becslések szerint az ország évente bő 2800 tonna algabiomassza előállítására képes. Ebből valamivel több mint 1400 tonna élelmiszergyártásra alkalmas alapanyagot nyerhetnek ki vagy bő 4000 hordó olajnak megfelelő energiahordozót gyárthatnak.

A szakértők szerint ha az algatenyésztési területet a jelenlegi százszorosára növelnék, akkor ki tudnák váltani az ország 2014-es becsült olajszükségletének 6,5 százalékát. Eljöhet az az idő, amikor a nemzeti biztonsági üzemanyag-tartalék előállítását biztosíthatnák saját erőből az algatenyésztésre alapozva.

(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)