Az észak-amerikai WTI nyersolajszabvány tőzsdei jegyzése szerdán tovább hanyatlott a hordónként 40 dolláros mélység felé, miután az amerikai kormány jelentése szerint az elmúlt héten a vártnál erőteljesebben emelkedtek az USA olajkészletei - jelentette a MarketWatch. Szeptemberi szállításra már csupán 40,80 dollárt kellett fizetni a fekete arany hordójáért, ami 1,82 dollárral, több mint négy százalékkal marad el a hét eleji ártól. Péntekre kissé 41 dollár fölé nőtt a jegyzés.

Ezzel a pénzügyi válságot követő gazdasági visszaesés idején tapasztalt szintre esett az olaj ára - ilyen alacsony jegyzéseket legutoljára a recesszió mélypontján, 2009. március elején jegyeztek fel az árutőzsdéken. A londoni Brent szabvány szintén zuhanórepülésre váltott: a jegyzés 1,65 dollárral, majdnem 3,5 százalékkal, 47,16 dollár/hordóra csökkent, és a  hét utolsó munkanapját bőven 47 dollár alatt kezdte.

A nagy zuhanást az amerikai energiahivatal (EIA) jelentése váltotta ki, miszerint az augusztus 14-ével végződött héten 2,6 millió hordóval bővült az olajkínálat. Ezt megelőzően az elemzők csupán 1,2 millió hordós pluszt jósoltak, sőt az egyik szakmai szervezet, az American Petroleum Institute 2,3 milliós csökkenést várt.

Mindenki további esést vár

A többlet elegendő ahhoz, hogy a következő három hétre feltornássza az olajkínálatot az Egyesült Államokban - jegyezte meg az adattal kapcsolatban Richard Hastings, a Global Hunter Securities pénzügyi szolgáltató cég stratégája. A készletek fel fognak halmozódni annál az oklahomai olajfinomítónál, amelyet karbantartási munkálatok miatt a hónap elején váratlanul leállítottak. Emiatt az USA-ban egyelőre nem érződik a benzin árán az olaj olcsóbbá válása.

Az új kínálati adatok miatt a piac érzékenyen reagál minden további változásra - véli Hastings. A legkisebb célzás arra, hogy nő az olajkitermelés vagy bővülnek a tartalékok további eladásra fogja ösztönözni a kereskedőket. Ettől senki se fog eltérni. Azok, akik drágulásra számítanak eltörpülnek a többiek mellett, jelenleg legfeljebb óriás hangyának látszanak a piacon - tette hozzá.

Örülhetnek az autósok

Az EIA jelentéséből ugyan az is kiderült, hogy az a kitermelés az USA-ban napi 47 ezer hordóval, 9,35 millió hordóra csökkent, ám mielőtt ennek bármi hatása lehetett volna, a piaci szereplők vetettek egy pillantást a Fed szerdán megjelent jegyzőkönyvére. Ebből kiderült, hogy az amerikai jegybank döntéshozóinak többsége úgy látja, hogy közeledik a kamatemelés ideje.

Ez a dollár erősödésével jár, márpedig alapszabály, hogy az olaj ára ellentétesen mozog az amerikai valuta jegyzésével: ha az utóbbi erősödik, akkor az előbbi gyengül. A nyersolaj ára nem sok hátszelet kapott a Fed-jegyzőkönyvtől - állapítja meg ezt a tényt Taki Tsaklanos, a Secular Investor tőketársaság kutatási igazgatója. Továbbra is a tartós túlkínálat marad a piaci folyamatok fő irányítója.

Ha az ár beesik 40 dollár/hordó alá, ami immáron benne van a pakliban, akkor az év végéig kitarthat a mélyrepülés - teszi hozzá. Ennek persze örülhetnek az autósok, hiszen alacsony benzinárat sejtet a következő hónapokra.